Musorujsag
Élő Eredmények

Drámai végjáték után kecskeméti győzelem a férfi Extraligában

Drámai végjáték után kecskeméti győzelem a férfi Extraligában

m4sport.hu/MTI | Szerző: Sz.V.
A Kecskeméti RC 3–2-ra legyőzte odahaza a FINO Kaposvár együttesét a férfi röplabda Extraliga ötödik fordulójának zárómérkőzésén.

Remekül kezdte a meccset a házigazda, amely az első szettet abszolút dominálta, majd a második játszmában is visszaverte az éledező Kaposvár rohamait, elsősorban a remekül röplabdázó Argylagosnak köszönhetően.

Kétszettes hátrányban megrázta magát a vendégegyüttes, amely Marci Milovanovic vezérletével óriási csatában behúzta a harmadik játszmát, egy kecskeméti meccslabdát is hárítva. A negyedik játszma már egyértelmű somogyi fölényt hozott, s a Kaposvár lendülete úgy nézett ki, hogy kitart a rendkívül feszült meccs végéig is.

Az addig remekül játszó Milovanovic azonban a döntő felvonásban, 11–8-as kaposvári előnynél három támadást is elrontott, a Kecskemét pedig lendületbe jött, és visszafordította az elveszettnek hitt összecsapást.

A játéknap másik mérkőzésén a listavezető Pénzügyőrt könnyedén verte a Kistext SE-t.

Férfi Extraliga, alapszakasz, 5. forduló:
Kecskeméti RC-Fino Kaposvár 3-2 (19, 22, -26, -19, 13)
Kistext SE-Pénzügyőr SE 0-3 (-21, -11, -17)

A tabella:
1.  Pénzügyőr SE                    4   1     14-4    13 pont
2.  Kecskeméti RC                   4   1     14-9    10
3.  Fino Kaposvár                   3   2     13-8    10
4.  MAFC-BME                        3   2    13-10    10
5.  Kistext SE                      3   2    11-11     8
6.  Vegyész RC Kazincbarcika        1   3     6-11     3
7.  Debreceni EAC                   1   4     5-12     3
8.  Dunaújvárosi KSE                –   4     1-12     0

Borítókép: hunvolley.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek