Musorujsag
Élő Eredmények

Hét év után távozik a röplabda-szövetség elnöke

Hét év után távozik a röplabda-szövetség elnöke

mti
Hét év után, szerdai hatállyal távozik posztjáról Kovács Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke.

Az MRSZ honlapjának keddi híre szerint Kovács 2015 szeptembere óta irányította a szervezetet, amelynek éléről az elnökségnek eljuttatott nyilatkozata és előzetes egyeztetés alapján távozik.

Az MRSZ kiemeli, a magyar röplabdasport Kovács Ferenc elnökségének időszakában fejlődési pályára állt: teremröplabdában, strandröplabdában és az utánpótlásban is jelentős, eredményekben is mérhető előrelépés volt tapasztalható klub- és válogatott szinten egyaránt. Külön említést érdemel a felnőtt női válogatott, amely 2015-ben 28 év szünet után szerepelt Európa-bajnokságon, s azóta is mindegyik – zsinórban négy – kontinenstornán vett részt.

A leköszönő elnök – aki egyben Nyíregyháza polgármestere is – kiváló kapcsolatokat épített ki a kormányzattal és nemzetközi szintéren az európai, valamint a világszövetséggel is. Ennek egyik fontos állomásaként 2019-ben Magyarország a női Európa-bajnokság társrendezője volt, és a Papp László Sportarénában fogadhatta a kontinens legjobbjait. A sportág Kovács Ferenc elnöksége idején került be a tao-programba is.

Az MRSZ az alapszabály szerinti eljárva, rendkívüli küldöttgyűlés keretében választhatja meg a sportvezető utódját, ennek időpontjáról később adnak tájékoztatást.

Borítókép: A magyar női röplabda-válogatott (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak