Musorujsag
Élő Eredmények

Négy játszmában kapott ki a Balatonfüred a CEV Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén, csak aranyszettben juthat tovább

Négy játszmában kapott ki a Balatonfüred a CEV Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén, csak aranyszettben juthat tovább

MTI
A Szent Benedek RA pályaválasztóként 3-1-re kikapott a cseh Dukla Liberec csapatától csütörtökön a női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A SZBRA az előző körben a horvát Marina Kastelát kettős győzelemmel búcsúztatta, míg a cseh bajnokság harmadik helyén álló rivális a francia Venelles-t győzte le úgy, hogy a hazai 3-0-s siker után idegenben 3-2-re kapott ki.

A balatonfürediek ezúttal is a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadták ellenfelüket a második számú európai kupasorozatban, ráadásul mivel előző nap a Vasas játszott ugyanitt Bajnokok Ligája csoportkörös összecsapást, BL-körülmények között léptek pályára a csapatok.

A magyar klub kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be a szombaton kinevezett bolgár vezetőedző, Krisztian Mihailov. A találkozó első szettjében együttese annak ellenére is végig egyenragú partnere volt a riválisnak, hogy az azeri Nikalina Basnakovát bokasérülés miatt hamar elveszítette. A játékrész végjátékáig a fürediek vezettek, akkor azonban az ellenfél szlovák légiósa, Nikola Kvapilova tarthatatlannak bizonyult, így a vendégek szereztek vezetést.

A második felvonásban is szinte végig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de a támadásban feljavuló, ebben a szettben 10 pontot szerző szerb Milka Stijepic vezérletével a hazaiak 17-18 után már csak két pontot engedélyeztek ellenfelüknek, így kiegyenlítettek.

A harmadik etap az előzőek után némileg meglepő módon rendkívül egyoldalú küzdelmet hozott: a Liberec hamar nagy előnyt épített fel és a játék minden elemében felülmúlta az SZBRA-t, amelynél Mihailov valamennyi cserejátékosának lehetőséget adott.

A negyedik szettre visszatértek a füredi kezdők, ezzel együtt pedig a jó játék is. Ismét nagy csata folyt a pályán, mindkét csapat keveset hibázott, és bár 16-15-nél még hazai előnyt mutatott az eredményjelző, 16-18-nál már a bolgár trénernek kellett időt kérnie. Az intelmek hatására a Stijepic vezette magyar csapat kiegyenlített, de a vezetést nem tudta újra átvenni, a csehek pedig nyertek és már csak aranyszettel bukhatják el a továbbjutást.

A 105 perces mérkőzés legjobbja Kvapilova volt 22 ponttal, a fürediektől Stijepic 19 pontig jutott. A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik Csehországban. A sorozat másik magyar együttese, a Swietelsky-Békéscsaba 3-0-s hátrányból várhatja a német SSC Palmerg Schwerin elleni jövő szerdai, viharsarki visszavágót.

CEV Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Szent Benedek RA-VK Dukla Liberec (cseh) 1-3 (-23, 20, -15, -21)
a legjobb pontszerzők: Stijepic 19, Koleva 13, illetve Kvapilova 22, Kojdova 14

Borítókép: Szent Benedek RA / Facebook

További tartalmak