Musorujsag
Élő Eredmények
×

Magyarország társházigazdája lesz az U19-es női röplabda-világbajnokságnak

Magyarország társházigazdája lesz az U19-es női röplabda-világbajnokságnak

MTI
Magyarország és Horvátország rendezi idén augusztusban az U19-es lány röplabda-világbajnokságot.

 

A magyar szövetség (MRSZ) keddi közlése szerint a 24 csapatos vb-nek Eszék, és egy később kijelölendő magyar város ad otthont augusztus 1. és 11 között.

A nemzetközi szövetség (FIVB) számára jó ajánlólevél volt, hogy az MRSZ felnőtt és utánpótlástornákat, illetve egyéb kiemelt eseményeket is magas színvonalon bonyolított le – jelezte a szövetség.

„Ez az esemény is illeszkedik a sportért felelős államtitkárság koncepciójába, amely az utánpótlássport fejlesztését hangsúlyozza. A Magyar Röplabda Szövetség 2021-ben elfogadott 12 éves stratégiájának egyik alappillére a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás és az utánpótlás-válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetése. Magyarország még soha nem rendezett semmilyen korosztályban röplabda világbajnokságot, így hatalmas sportdiplomáciai eredmény, ugyanakkor felelősség is az FIVB által támasztott követelményeknek való megfelelés” – fogalmazott Kersch Ferenc, a magyar szövetség elnöke.

Ludvig Zsolt főtitkár kiemelte, már hónapok óta egyeztettek az FIVB-vel, a rendezést a horvátok vetették fel, és az ő kérésükre csatlakozott az MRSZ a megbeszélésekhez.

„Feladat lesz bőven, ugyanis most már nem 20, hanem 24 csapattal rendezik a világbajnokságot, sok mérkőzéssel, csoportkörrel, egyenes kieséses szakasszal, helyosztókkal. A torna menetrendje február végére válik véglegessé, míg a magyarországi helyszínnel kapcsolatban a következő napokban adunk tájékoztatást” – jelentette ki Ludvig Zsolt.

A tornán 2005-ös és 2006-os születésű röplabdázók vehetnek részt, a magyar korosztályos csapat – Kőnig Gábor irányításával – 2022-ben 10. lett az U17-es, egy évvel korábban pedig hetedik az ugyancsak hazai rendezésű U16-os Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség július 11. és 22. között még egy világversenyt rendez, Szerbiával közösen az U17-es lány Európa-bajnokságot.

A vb-résztvevő csapatok
MAGYARORSZÁG (rendező), Argentína, Brazília, Bulgária, Chile, Dominikai Köztársaság, Egyesült Államok, Horvátország (rendező), Japán, Kína, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Mexikó, Németország, Puerto Rico, Thaiföld, Törökország, Szerbia, két ország az afrikai kontinenstornáról

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak