A döntő résztvevőit szinte teljes telt ház várta a sportcsarnokban, és a finálé a hosszúra nyúlt bronzmérkőzés ellenére is időben elkezdődött.
A legutóbbi négy kiírásban döntős Pénzügyőr lendületesen kezdett, de a kaposváriak is szép lassan felvették a mérkőzés ritmusát, és a januárban szerződtetett rutinos átló, Baróti Árpád pontjaival viszonylag gyorsan ledolgozták néhány pontos hátrányukat. A folytatásban mindkét csapat vezetett, a somogyiak méltó ellenfélnek bizonyultak és két játszmalabdát is kiharcoltak. Ezeket a PSE sikerrel hárította, majd Rása Alex blokkjával megszerezte a vezetést.
A második etap első felében mindkét feladó sokat foglalkoztatta centereit, ez pedig egy ideig a Finónak kedvezett. A pályafutása 12. kupagyőzelmére hajtó Jókay Zoltán edzette fővárosi alakulat kétpontos hátrány után Kiss Dániel és Kovács Zoltán pontjaival fordított, és bár a somogyiak még mínusz egyre is vissza tudtak zárkózni, fordítani időkérésük és cseréik ellenére sem sikerült, így alig több mint egyórányi játék után a Pénzügyőr közel került az újabb címvédéshez.
A harmadik felvonásban az elmúlt három kiírás győztese nem akarta sokáig húzni a mérkőzést, így az elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. Kiss és a centerek mellett ekkor már Kovács Zoltán és Dávid Csanád is beszállt a pontszerzésbe, de a hajrához közeledve a PSE ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően váratlanul kiegyenlített a Kaposvár. A címvédő ezt követően újra ritmust váltott, és ekkor kidolgozott hárompontos előnyét már nem adta le, így 91 perc után a győzelmet ünnepelhette.
A fővárosiakat edző Jókay Zoltán pályafutása 12. MK-diadalát ünnepelhette, az 55 éves tréner a Vasas női csapatával nyolcszor nyerte meg a trófeát.
Egymás után négy Magyar Kupát ezt megelőzően a Honvédnak (1965-68), a Csepelnek (1969-72 és 1978-82), a Tungsramnak (1984-87), valamint a mostani vesztes Kaposvárnak (1997-2000, illetve 2006 és 2013 között nyolcszor) sikerült nyernie.
A négyes döntő legjobb játékosa (MVP) Dávid Csanád lett.
„Így szerettük volna lejátszani ezt a mérkőzést, és örülök, hogy így sikerült. Mindenki a maximumot tette bele a meccsbe, és talán az döntött, hogy színesebben játszottunk, mint a Kaposvár. Óriásit küzdöttünk, nehéz félszezonon vagyunk túl, örülök, hogy most azok is iszonyatosan nagyot játszottak, akik az utóbbi időben hullámzóan, vagy tudásuk alatt teljesítettek” – értékelt a közmédiának a lefújás után Jókay.
A vesztes csapatból Bögöly Gábor arról beszélt, végig alárendelt szerepet játszottak, egyetlen játékelemben sem irányítottak, „ha pedig ez történik, akkor annak ez lesz az eredménye”.
Meccs utáni értékelések:
Röplabda DRK férfi Magyar Kupa, döntő:
Pénzügyőr SE-Fino Kaposvár 3-0 (25, 19, 21)
a legeredményesebb játékosok: Kiss D., Dávis Cs. 12-12, Kovács Z. 11, illetve Baróti, Hernández 14-14
korábban, a 3. helyért:
Kecskeméti RC – GreenPlan-VRCK 3-2 (-20, 22, -18, 22, 13)