Musorujsag
Élő Eredmények

Elődöntős a Békéscsaba és a Szent Benedek a női Extraligában

Elődöntős a Békéscsaba és a Szent Benedek a női Extraligában

mti
A Békéscsaba és a Szent Benedek bejutott az elődöntőbe, a Nyíregyháza pedig előnyből várhatja a negyeddöntő harmadik mérkőzését a női röplabda Extraligában.

A Békéscsaba szerdán harmadszor is háromszettes győzelmet aratott a MÁV Előre felett, a békéscsabai harmadik összecsapás legjobbja a hazaiak bolgár légiósa, Ralica Vasziljeva volt 15 ponttal.

A nyíregyházi összecsapás első szettjében a hazaiak 14-21-ről, három játszmalabdát hárítva kerültek előnybe, majd a lélektani előnyüket kihasználva, a lett Anija Jurdza pontjainak és jó sáncmunkájuknak köszönhetően megduplázták előnyüket. A harmadik felvonásra összeszedte magát a Kaposvár és a szerb Isidora Ubavic, valamint a magyar válogatott Szedmák Réka ponterős játékának köszönhetően szépített, majd bár jelentős előnyét többször is leadta, nagy csatában kiegyenlített. A döntő felvonás 6-4-es vendégvezetésig a somogyiak elképzelése szerint alakult, de a kaposvári játékosok ezt követően több ki nem kényszerített hibával segítették a hazaiakat, akik kihasználták az adódó lehetőséget és nagy csatában, 126 perces találkozón megőrizték pályaelőnyüket. Az összecsapás legjobbja a 26 pontos Jurdza volt.

Az Újpest közel volt a meglepetéshez a Szent Benedek RA otthonában: a párharcban eddig szettet sem nyerő fővárosiak kétszer egyenlítettek és a döntő szettben 9-7-re vezettek, de ezt követően már csak Balaton-parti csapat szerzett pontot, és 133 perc alatt kiharcolta a továbbjutást.

Amennyiben a címvédő Vasas a papírformának megfelelően csütörtökön harmadszor is legyőzi az MTK Budapestet, úgy a SZBRA és a Békéscsaba egymással találkozik az elődöntőben.

Női Extraliga, negyeddöntő, 3. mérkőzések:
Fatum-Nyíregyháza – KNRC 3-2 (25, 17, -19, -23, 10)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Nyíregyháza javára.

Szent Benedek RA-UTE 3-2 (22, -19, 21, -21, 9)
A párharcot 3-0-ra a Szent Benedek RA nyerte.

Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre SC-ST. Solar 3-0 (18, 17, 14)
A párharcot 3-0-ra a Békéscsaba nyerte.

Borítókép: Swietelsky-Békéscsaba (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak