„Kedves szurkolók, röplabdabarátok! Rengeteg vívódással teli nap és éjszaka után meghoztam egy fontos döntést. De mielőtt rátérnék, hadd meséljek arról, milyen csodálatos volt ez a 12 év a magyar válogatott színeiben – az edzőtáboroktól kezdve, a mérkőzéseken át, a kiváló csapattársakig. 2011 óta nagyon sok emlékkel és sikerrel gazdagodtam: 2014-ben 28 év után jutott ki a válogatott az Európa-bajnokságra, majd egy évvel később megnyertük az Európa-ligát. Számomra az egyik legjobb emlék, amikor 2016-ban a románok ellen, telt ház előtt fordítottunk és aranyszettben harcoltuk ki a kijutást az Eb-re. 2017-ben megnyertük a World Grand Prix harmadik csoportját, majd ezt követte a 2019-es, hazai rendezésű Európa-bajnokság, majd 2021-ben a világbajnok szerbek ellen játszhattunk.
A pályafutásom végéhez közelít, két évnél nem tervezek tovább játszani. De ahhoz, hogy ezalatt a legmagasabb szinten tudjak röplabdázni, szükségem van a nyári pihenőre. Szeretném bejelenteni a válogatottságtól való visszavonulásomat. Tudom, ezt nem jó hallani, de kérem, értsétek meg a döntésemet, nem volt egyszerű.
Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, mindig velünk voltatok, sokszor hajszoltatok minket győzelembe. Szintén köszönetet mondok a szövetségnek a bizalomért, ez idő alatt rengeteget fejlődtünk, a sikereknek együtt lehettünk részesei. A továbbiakban sok sikert kívánok a lányoknak, szurkoljunk nekik együtt tovább!” – osztotta meg Szakmáry Gréta búcsúüzenetét a Magyar Röplabda Szövetség.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 126-szoros válogatott játékos pályafutása Nyíregyházán kezdődött, utána sorrendben Gödöllőn, Békéscsabán, a német Schwerinben és a török Aydinban szerepelt az olaszországi Cuneo előtt. A magyar válogatottban 2012-ben mutatkozott be és ott volt az elmúlt négy Európa-bajnokságon, 2015-ben megnyerte az Európa-ligát, továbbá a tavalyi selejtezőkön főszerepet vállalt a nemzeti csapat újabb Eb-kvalifikációjában is.