Musorujsag
Élő Eredmények

Baran Ádám: A bajnoki döntőben nem láttam a kohéziót, de nemcsak eredményekben mérjük a BRSE értékét

Baran Ádám: A bajnoki döntőben nem láttam a kohéziót, de nemcsak eredményekben mérjük a BRSE értékét

MTI
Baran Ádám klubelnök nem csak az eredményekben méri a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület értékét.

A sportvezető az M1-nek adott szezonértékelésében elmondta, a felnőttcsapatnál zajlik az építkezés és a koncepció meghatározása, ám egyelőre a játékoskeretet és a szakmai stábot illetően sem szeretne nevekkel dobálózni, amikor eljön az ideje, meg fogják osztani a közvéleménnyel, kiknek a segítségével, milyen célokért küzdenek majd a következő idényben.

„Idegenlégiósaink többségével nem terveztünk szerződést hosszabbítani már a döntő előtt sem, eltérő okokból. Voltak olyanok, akikkel meg voltunk elégedve, de a klub más utakon szeretne járni. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Vasas elleni bajnoki döntőben nem azt a kohéziót láttam sem én, sem a szurkolók, amit elvártunk volna” – mondta Baran annak kapcsán, hogy múlt héten bejelentették, minden külföldi röplabdázó távozik Békéscsabáról.

Kapcsolódó tartalom

A klubelnök szerint amiatt van bennük némi keserűség, hogy a finálé nem hozta a várt nagy csatát, de összességében sikeres szezont zártak, hiszen három sorozatban egy arany- (Közép-európai Liga) és két ezüstérmet (Extraliga, Magyar Kupa) szereztek.

Kapcsolódó tartalom

„Az elmúlt nyolc bajnoki idényből hétben döntőt játszottunk, ami azt gondolom, egyedülálló. Meghatározó szerepünk van Magyarországon, ezt szeretnénk továbbvinni, ugyanakkor mérlegre kell tenni, hogyan tudjuk fenntarthatóvá tenni a klubot úgy, hogy az hosszú távon versenyképes legyen” – nyilatkozta a sportvezető.

Hozzátette, a legfontosabb célkitűzés a stabilitás, éppen ezért nincs olyan elvárás, hogy minden sorozatot, amiben elindulnak, meg kell nyerni, nem ebben méri a klub értékét. Az utánpótlás-nevelés kapcsán elmondta, az elmúlt tíz évben a BRSE a legsikeresebb és a legeredményesebb klub, és az elmúlt időszaknak megfelelően idén is rendeznek országos döntőt a Viharsarokban.

fotó: brse.hu

„A jövőben szeretnénk még inkább kiemelt hangsúlyt fektetni az akadémiára, bízom abban, hogy be tudunk kerülni az államilag akkreditált akadémiák körébe, mert az megteremtené a még magasabb szintű munka alapját. Létesítményünk, a Békéscsabai Röplabda Akadémia és az eszközparkunk nemzetközi szintű, folyamatosan bővítjük a humánerőforrásunkat és bízunk abban, hogy az itt sportoló gyerekekből a későbbiekben is sokan eljutnak az extraligás, illetve a nemzetközi szintre” – mondta Baran Ádám.

A BRSE elnöke zárásként hozzátette, hogy két magyar utánpótlás-válogatott is Békéscsabán edzőtáborozik majd, a nyár egyik fénypontjaként pedig – a szerbiai Vrnjacka Banjával közösen – U17-es Európa-bajnokságot rendez a város július 11. és 22. között.

Borítókép: brse.hu

További tartalmak