Musorujsag
Élő Eredmények

Sikertelen MÁV-start: oda a pályaelőny a Nyíregyháza ellen

Sikertelen MÁV-start: oda a pályaelőny a Nyíregyháza ellen

MTI
A Békéscsaba otthon, a Nyíregyháza pedig idegenben győzött a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének első, vasárnapi mérkőzésén.

A békésiek a vendég UTE-t múlták felül, az első két felvonás még szoros volt, ám a harmadikat 25-12-re hozták a hazaiak. A következő összecsapást szerdán rendezik a fővárosi együttes csarnokában.

A KNRC is hozta a kötelezőt, az edzőváltáson átesett Szent Benedek ellen, a balatonfürediek csak a második szettben

A nyírségiek a MÁV Előre otthonában nagy csata végén, 29-27-re nyerték a nyitó szettet, a folytatás viszont könnyebb volt. A harmadik játszma végjátéka ismét izgalmas volt, de ebben is a Fatum volt a jobb. A Fatum ezzel elvette a MÁV Előre pályaelőnyét, így az egyetlen alsóházi csapat lett, amely nemhogy meccset, de egyáltalán játszmát nyert a negyeddöntők első felvonásán. A második találkozónak Nyíregyháza ad otthont csütörtökön.

Eredmények, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Swietelsky-Békéscsaba – UTE 3-0 (20, 24, 12)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0, a Békéscsaba javára.

MÁV Előre Foxconn – Fatum-Nyíregyháza 0-3 (-27, -14, -22)
A párharc állása: 1-0, a Nyíregyháza javára.

Kaposvári NRC-Szent Benedek RA 3-0 (19, 25, 16)
A párharc állása: 1-0, a Kaposvár javára.

További tartalmak