Musorujsag
Élő Eredmények

Hatalmas csatában került közel az elődöntőhöz a MÁV Előre a férfi röplabda Extraligában

Hatalmas csatában került közel az elődöntőhöz a MÁV Előre a férfi röplabda Extraligában

m4sport.hu/MTI
A tavaly ezüstérmes MÁV Előre 3-2-re nyert a Kecskemét vendégeként a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének keddi, második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

 

Az első két szettben a MÁV Előre irányított és az albán Redjo Koci, valamint a válogatott Pesti Marcell ponterős játékának köszönhetően mindkettőt meg is nyerte, ezt követően azonban a Magyar Kupa-bronzérmes hazaiak játéka – főleg támadási hatékonyságban, majd sáncmunkában is – jelentősen feljavult, így egyenlítettek.

A rövidített, ötödik játszma végig szoros küzdelmet hozott, de a végén a vendégek rutinja döntőnek bizonyult, mert a kecskemétiek a hajrában egy nyitást és két támadást is elrontottak. A 130 perces találkozó legeredményesebbjeként Pesti 26 pontot szerzett, Koci 25-ig jutott, míg hazai oldalon Varga Péter 23, Kecskeméti Bálint pedig 22 ponttal zárt.

A párharc harmadik összecsapása pénteken lesz Székesfehérváron.

A DEAC 3-1-re győzött a Pénzügyőr vendégeként, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A debreceniek az első szettet nagy csatában megnyerték, de a másodikat elveszítették, és a harmadikban 10-5-ös hátrányban is voltak.

Ezt követően azonban összeszedték magukat Fodor Antal tanítványai, akik 21-13-ig megnyugtató előnyt építettek ki, az újabb megnyert játékrész lendületét a negyedik etapra is továbbvitték, így lezárták a közel kétórás mérkőzést.

A találkozó legjobbja a vendégek ukrán feladóátlója, Vlagyiszlav Pavljuk volt, aki 25 pontot szerzett, míg brazil csapattársa, Willian César Coelho Rabel 23 pontig jutott. A párharc harmadik összecsapása pénteken lesz Debrecenben, amennyiben a DEAC akkor is győzni tud, története során először jut négy közé az élvonalban.

A MAFC hazai pályán 3-1-re legyőzte a Kazincbarcikát, ezzel egyenlített a párharcban. Az első és a második játszmában végig a fővárosiak irányítottak, kubai légiósaik, Luis Enrique Reyes Rodríguez és Raico Antonio Altunaga Saroza vezérletével mindkét felvonást megnyerték.

A harmadik szettet a Magyar Kupa-ezüstérmes borsodiak a magyar válogatott Bibók Balázs, valamint a cseh Jan Jirasek remeklésével megnyerték ugyan, de a negyedik etapban nem volt esélyük az egyenlítésre. A hazaiaktól Reyes Rodríguez 30, Altunaga Saroza 22 pontot szerzett, a túloldalon Bibók 24 pontig jutott. A harmadik mérkőzés szombaton lesz Kazincbarcikán.

A címvédő Kaposvár saját közönsége előtt könnyed, háromszettes sikert aratott a Dág felett. A találkozó legjobbja a Magyar Kupa-győztes hazaiak feladóátlója, Kalmár Ákos volt 14 ponttal. A harmadik mérkőzés ugyancsak Kaposváron lesz pénteken.


Férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Kecskeméti RC-MÁV Előre Foxconn 2-3 (-22, -22, 21, 19, -14)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a MÁV Előrének.

Fino Kaposvár-Dág KSE 3-0 (15, 16, 14)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Kaposvárnak.

MAFC-BME – GreenPlan-VRCK 3-1 (19, 19, -23, 20)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Pénzügyőr SE-DEAC 1-3 (-23, 20, -19, -17)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a DEAC-nak.

 

Borítókép: Kecskemét, 2024. március 19. A MÁV Elõre Foxconn játékosai a férfi röplabda Extraliga negyeddöntõjében játszott Kecskeméti RC - MÁV Elõre Foxconn második mérkõzésen Kecskeméten 2024. március 19-én. MTI/Bús Csaba

További tartalmak