Musorujsag
Élő Eredmények

Válogatott feladóval erősített az elődöntőre a DEAC röplabdacsapata

Válogatott feladóval erősített az elődöntőre a DEAC röplabdacsapata

MTI
Mikuláss Koch Marcell személyében fiatal magyar válogatott feladót igazolt a férfi röplabda Extraligában szereplő DEAC.

Az átigazolási időszak ugyan már januárban lezárult, ám a debreceni klub közleményéből kiderül, hogy Tóth András januári bokasérülése után a szabályok értelmében az egyesületnek lehetősége nyílt egy új játékos megszerzésére. A 21 esztendős röplabdázónak néhány nappal ezelőtt járt le Németországban a szerződése, így jöhetett létre a megállapodás.

A nyolcszoros válogatott Mikuláss Koch eddig csak külföldön szerepelt: az osztrák UVC Holding Grazban három évet húzott le, majd legutóbbi együttese a német élvonalban szereplő TSV Haching München volt.

Az új szerzemény elmondta, szeretne döntőbe jutni a DEAC együttesével, amely a négy között a MÁV Előre Foxconn csapatával találkozik.

„A Pénzügyőr elleni negyeddöntő második meccsén a helyszínen szurkoltam a fiúknak. Pozitív benyomást tettek rám a srácok, úgy fest, hogy nagyon összetartó együttesnek lehetek a tagja. Kiss Imit az utánpótlás-, Bán Viktort pedig a felnőttválogatottból ismerem. Bízom benne, hogy ők sokat segítenek majd a beilleszkedés során. Egyébként korábban ezzel nem akadt gondom, mivel nyitott személyiség vagyok, könnyen barátkozom” – nyilatkozta Mikuláss Koch Marcell.

Borítókép: Mikuláss Koch Marcell (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak