Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Négy közé sem jutott a címvédő Kaposvár a férfi röplabda Magyar Kupában

Négy közé sem jutott a címvédő Kaposvár a férfi röplabda Magyar Kupában

MTI
Utolsóként a MÁV Előre jutott elődöntőbe a férfi röplabda Magyar Kupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján „csak” 3-2-re kapott ki a címvédő Fino Kaposvár vendégeként.

 

A címvédő Fino játékosai sok hibával kezdtek, ennek, valamint a túloldalon Pesti Marcell ponterős játékának köszönhetően székesfehérváriak ötpontos előnyt építettek ki, majd a házigazda mínusz háromra visszazárkózott, ennél többre azonban nem volt képes.

A második felvonást öt, pontot érő sánccal kezdte a Kaposvár, amely ezúttal a hajráig tartani tudta a lépést riválisával. 17-17 után sorozatban négy vendégpont következett, de a somogyiak innen is kiharcoltak egy szettlabdát, mielőtt a fehérváriaknak is lett volna – az ekkor már 18 pontos Pesti Marcell vezérletével – két labdájuk a továbbjutáshoz. Ezeket hárította a címvédő, amely Magyar Bálint két ászával végül egyenlített.

A történtek nem törték meg a MÁV Előrét, amely a harmadik szettben már 10-3-ra vezetett, amikor a hazaiakat edző szerb Slobodan Prakljacicnak már mindkét időkérési lehetőségét ki kellett használnia. Ezt követően mindkét csapat idegesen, sok hibával röplabdázott, de a kaposváriak kisvártatva ismét látótávolságba kerültek (14-17). Ennél közelebb azonban nem tudtak zárkózni, így a székesfehérváriak a felvonás végén ünnepelhették a négy közé jutást.

Ezt követően gyakorlatilag sort cserélt a vendégeket edző argentin Omar Pelillo, akinek csapata hamar nagy hátrányt szedett össze, így később hiába közelítette meg riválisát, a hazaiak döntő szettre mentették az összecsapást, majd ebben végig vezetve legalább a mérkőzést megnyerték. A 138 perces mérkőzésen Pesti 21 pontot szerzett, a hazaiaktól Jang 22 pontig jutott

A decemberi első mérkőzésen 3-1-re nyertes székesfehérváriak történetük során először játszhatnak éremért a kupasorozatban, míg a 19 elsőségével rekorder somogyiak 1991 óta először nem jutottak négy közé az MK-ban. A MÁV Előre az elődöntőben a Pénzügyőrrel találkozik, s jövő szerdán, hazai pályán kezdi a párharcot.

A Kazincbarcika került előnybe a Kecskeméttel szemben, mivel a párharc első, szerdai mérkőzésén kétszettes hátrányból fordítva idegenben tudott győzni. A visszavágó február 5-én lesz. A másik ágon a MÁV Előre a Pénzügyőrrel találkozik majd. A párharc jövő szerdán Székesfehérváron kezdődik.

A bronzmérkőzést és a döntőt Miskolcon a DVTK Arénában rendezik március 8-án.


Eredmény:
negyeddöntő, visszavágó:
Fino Kaposvár-MÁV Előre Foxconn 3-2 (-18, 26, -22, 20, 8)

elődöntő, 1. mérkőzés:
Kecskeméti RC – GreenPlan-VRCK 2-3 (22, 23, -26, -17, -11)

 

Borítókép: Facebook/FINO Kaposvár

További tartalmak