Az előző idényben ezüstérmes kaposváriak az Újpestet fogadták azok után, hogy négy napja 3–1-es sikerrel elvették a fővárosiak pályaelőnyét. A Magyar Kupában döntős somogyiak ezúttal három szettben diadalmaskodtak a 18 pontos kanadai Thana Fayad vezérletével, s vasárnap idegenben bejuthatnak a négy közé.
Értékelések
„Az Újpest nehéz ellenfél, de idén szerintem egyértelműen jobbak vagyunk. Jobban együtt van a csapatunk, egymásért játszunk, egymásért küzdünk, ez vezetett minket idáig” – vélekedett Kotormán Réka, a Kaposvár feladója.
„Bár nagyon kellett a csapatnak a mai győzelem, ezen nem szabad gondolkodnunk, mindig null-nullról kell kezdenünk a meccset” – mondta Godó Panna, aki úgy látta, az agresszív nyitás és a centerek blokkmunkája volt a siker kulcsa
„Minden szettben volt két-három perc, amikor könnyű pontokat tudtak csinálni. Ha azokban a pillanatokban jobban koncentrálunk, akár három-nulla lehetett volna ide is” – mondta az újpesti Bagyinka Fanni, majd hozzátette: a vereség ellenére még akár három meccset is játszhatnak.
„Az első meccsen is talán hat pont volt csak a különbség a két csapat között összesen, most sem múlt sokon. Igyekszünk kijavítani a hibáinkat vasárnapig, ott is küzdeni fogunk” – fogalmazott a vendégek játékosa, Jámbor Cecília. A szélső ütő szerint az újpestieknek „még meg kell tanulni, hogyan zárják le a szettet, mert 20 pont felett nem játszott úgy a csapat, mint előtte”.
A viharsarkiak kedden alig több mint egy óra alatt győztek az egész szezonban nyeretlen Szent Benedek RA vendégeként. A vendégek dominikai ütőjátékosa, Samaret Caraballo 15 pontig jutott, a harmadik mérkőzés szombaton lesz Békéscsabán.
Eredmények, negyeddöntő, 2. mérkőzések:
Szent Benedek RA – MBH-Békéscsaba 0–3 (-18, -13, -14)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Békéscsaba javára.
Kaposvári NRC–Újpesti TE 3–0 (22, 23, 22)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Kaposvár javára.
MÁV Előre Foxconn–Fatum Nyíregyháza 3–1 (23, 22, -24, 22)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.