Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sorozatban negyedszer kupagyőztes a Vasas női röplabdacsapata

Sorozatban negyedszer kupagyőztes a Vasas női röplabdacsapata

MTI
A Vasas Óbuda sorozatban negyedik, összességében 17. alkalommal nyerte meg a női röplabda Magyar Kupát, miután a sorozat vasárnapi, miskolci döntőjében négy szettben legyőzte a Kaposvárt.

A fővárosiak – akik két nap múlva Romániában már az Alba Blaj elleni CEV Kupa-elődöntő visszavágóján lépnek pályára – nehezen lendültek játékba, a KNRC sokáig remekül tartotta magát, de a címvédő végül a 31 pontos amerikai Taylor Bannister vezérletével újra aranyérmet szerzett.

A 16 elsőségével eddig is rekorder Vasas korábban 2012 és 2015 között már hódította el sorozatban négyszer a vándorserleget, előzőleg a Nyíregyházának, az Egernek és a NIM SE-nek is volt ötös szériája, míg az Újpesti Dózsa 1962 és 1968 között egymás után hétszer ért fel a csúcsra.

Sikerével a Vasas indulási jogot szerzett a CEV Kupa következő idényére.

Női Magyar Kupa, döntő:
Vasas Óbuda-Kaposvári NRC 3-1 (-21, 22, 20, 18)
a legeredményesebb játékosok: Bannister 31, Papp O. 13, illetve Tosic 17, Pezelj 16

Előzetesen még úgy is az elmúlt három kiírásban győztes Vasas számított az esélyesnek, hogy a piros-kékek a román Alba Blaj elleni CEV Kupa-elődöntő két mérkőzése között kellett, hogy pályára lépjenek a kupafináléban. Jannisz Atanaszopulosz tanítványai magyar klubok ellen 62 meccs óta nem kaptak ki, s az elmúlt három évben az MK mellett a bajnoki aranyérmet is ők nyerték.

Ezzel szemben a Kaposvár a tavaly tavaszi Extraliga-döntő után története második fináléjában szerepelt, a kupasorozatban először küzdhetett meg a trófeáért. A somogyiak két hetet készülhettek a találkozóra, így a frissesség mellettük szólt. Szezonbeli két találkozójukat a Vasas egyaránt 3-0-ra nyerte, ám a kaposváriak a legutóbbi találkozásuk óta erősítettek. A korábbi évek teltházas érdi fináléi után kupadöntőn szokatlan látvány volt, hogy a négyből három lelátó is üres maradt.

A vasárnapi összecsapást a kaposváriak kezdték pontosabb és agresszívebb játékkal, a Vasas játékosai nem igazán találták a támadási megoldásokat, edzőjük így előbb időkéréssel, majd cserékkel igyekezett változtatni a mérkőzés menetén. Ez csak átmenetileg sikerült, mert bár csapata többször is visszazárkózott „mínusz egyre”, a KNRC jó szerváira alapozva megnyerte a nyitófelvonást.

A második szett első harmadában úgy tűnt, a Vasas rátalált saját játékára, ám a jól nyitó és védekező kaposváriak a játékrész derekára négypontos hátrányból fordítottak. A fővárosiaknál az amerikai Taylor Bannister ihletett formában röplabdázott, a második játékrész végére 19 pontnál tartott, a címvédő pedig az ő, valamint a magyar válogatott Glemboczki Zóra ponterős játékával ha nehezen is, de a maga javára fordította a játszmát.

A harmadik etapra némileg visszaesett a színvonal, sok volt a szervarontás mindkét oldalon, de mivel a somogyiak a többi játékelemben pontosak voltak, a szett derekára négypontos előnyt építettek ki. A Vasas ezt aztán két ásznak is köszönhetően pillanatok alatt eltüntette, a hajrában pedig Bannister és a korábbi válogatott Papp Orsolya jó teljesítményével összetettben is fordított.

A negyedik szettre lendületben maradt a címvédő, amelyet továbbra is Bannister „cipelt” a hátán az újabb kupagyőzelem felé. Az amerikai idegenlégiós a játékrész derekán már 30 pontnál tartott, és bár a Kaposvárt edző francia Vincent Lacombe időkérésekkel és cserékkel is próbálta megzavarni a Vasas játékosait, ez nem sikerült: a fővárosiak 111 perces csata végén ünnepelhették az újabb aranyérmet.

Az összecsapás legjobbjaként Bannister végül 31 pontot szerzett, s őt választották a négyes döntő legértékesebb játékosának is.

Török Kata, Glemboczki Zóra és Kotormán Réka értékelt az M4 Sportnak:

„Először is szeretnék gratulálni a Kaposvárnak, mert remekül védekezett és szervált, amivel a határainkat feszegette. Végül az döntött, hogy fejben végig erősek voltunk, soha nem adtuk fel, összetartottunk és amikor rendeztük a nyitásfogadásunkat is, akkor már könnyebb helyzetben voltunk” – értékelt a találkozó után az MTI-nek Atanaszopulosz, aki ezzel továbbra is hibátlan Magyarországon, s három bajnoki címe mellé már a negyedik kupaaranyát gyűjtötte be.

„Nem indult könnyen ez a mérkőzés, az első szettben talán a szezon legrosszabb teljesítményét nyújtottuk, utána azonban egyre inkább megtaláltuk a saját ritmusunkat, más attitűddel léptünk pályára, az már az igazi Vasas volt” – fogalmazott Papp Orsolya, aki a győztes csapat legjobb játékosa lett. Elmondta: ez az első ilyen egyéni elismerés, amit kapott, s bár emiatt nagyon boldog, de a csapattársai nélkül ez nem jöhetett volna össze.

„A legjobban annak örülök, hogy megnyertük a kupát, biztos vagyok abban, hogy ez a romániai CEV Kupa-visszavágóra is plusz löketet fog adni” – zárta a korábbi válogatott center.

A kaposváriakat edző Vincent Lacombe azt hangsúlyozta, hogy a bajnokság hatodik legnagyobb költségvetésű csapataként az, hogy ezüstérmet szereztek, nagy sikernek számít.

„Próbáltuk a lehető legjobb állapotba hozni a játékosokat erre a mérkőzésre, ami úgy gondolom, sikerült. Az első három szettben jól működtek az ütésirányaink, de az első játszma után egy kicsi mindenből hiányzott: a játékminőségünk, a harcosságunk és a fizikális dolgok sem a mi javunkra dőltek el. Frissebbek voltunk a Vasasnál, ez látszott az elején, de aztán az ellenfél jól cserélt, és ha Sillah, valamint Bannister jó napot fognak ki, nagyon nehéz őket megállítani” – értékelt a szakember a találkozó után.

korábban, bronzmérkőzés:
 MBH-Békéscsaba – Fatum Nyíregyháza 3-0 (18, 21, 23)

Borítókép: Magyar Röplabda Szövetség

További tartalmak