Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Előnyben a Kaposvár és a MÁV Előre a férfi röplabda Extraliga elődöntőjében

Előnyben a Kaposvár és a MÁV Előre a férfi röplabda Extraliga elődöntőjében

MTI
A címvédő Kaposvár és a Magyar Kupa-győztes MÁV Előre is nyert a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének pénteki első mérkőzésein.

A kaposváriak ismét számíthattak feladóátlójukra, a kínai Jang Pao-csire, aki a Kecskemét elleni negyeddöntőket kihagyta, mivel haza kellett utaznia. Együttese a MAFC elleni elődöntő első mérkőzését az első két szettben uralta, s bár a harmadik felvonásban a fővárosiak szépítettek, a somogyiak végül – a negyedik játszmát 12–17-ről megfordítva – 102 perc alatt győztek.

A Kazincbarcika vezetőedzője, a hét elején lágyékműtéten átesett Toronyai Miklós nélkül utazott el az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes MÁV Előre otthonába. A szakember távollétében a másodedző Dudás Tamás irányította a borsodiakat, akik az első szettben csak elvétve tudtak pontot szerezni a hazaiak remek szervái és sáncmunkája miatt. A második felvonásra ugyan összeszedték magukat a vendégek, de a harmadikban ismét hatalmas fölényben voltak a hazaiak, akik alig több mint egy óra alatt lezárták a találkozót.

Mindkét párharc jövő kedden folytatódik, és az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Férfi Extraliga, elődöntő, 1. mérkőzések:
Fino Kaposvár–MAFC 3–1 (18, 18, -12, 23)
a legeredményesebb játékosok: Jang 15, Bögöly 11, illetve Altunaga Saroza 33

MÁV Előre Foxconn – GreenPlan-VRCK 3–0 (11, 20, 12)
a legeredményesebb játékosok: Pesti 18, Luna Slaibe 15, illetve Pozzobon, Péter B. 6-6

Borítókép: Facebook/Fino Kaposvár

További tartalmak