Női Extraliga, döntő, 2. mérkőzés:
MBH-Békéscsaba – Vasas Óbuda 0-3 (-9, -10, -22)
a legeredményesebb játékosok: Hurst 8, illetve Sillah 21, Bannister 13
A párharc harmadik találkozója csütörtökön lesz Budapesten.
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Vasasnak. Az elmúlt három kiírásban győztes Vasast az első mérkőzésen annak ellenére is nagy csatára késztette a BRSE, hogy 3-0 lett a végeredmény. Míg a csabaiak akkor jól röplabdáztak, a fővárosiak szinte tökéletesen. Azt utóbb mindkét vezetőedző elmondta, hogy bár színvonalban hasonló, összességében más jellegű mérkőzésre számítanak a második felvonáson. A csabaiakat edző Tóth Gábor még több kockázatvállalást, a vendégek görög trénere, Jannisz Atanaszopulosz pedig támadóbb nyitásokat és jobb blokkvédekezést várt el csapatától.
A vasárnapi mérkőzés első játszmája csak tíz labdamenetig volt szoros, mert ezt követően a Vasas blokkvédekezése, nyitásfogadása és támadási hatékonysága is sokkal jobb volt, mint a hazaiaké, így a címvédő simán került előnybe.
Kapcsolódó tartalom
A második szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, a viharsarkiak próbálták tartani a lépést vendégeikkel, de a gambiai-szlovén kettős állampolgárságú Fatoumatta Sillah megoldásaira nem volt válaszuk: az ütőjátékos a játékrész közepén 13 pontnál tartott, csapata pedig ellentmondást nem tűrő játékkal duplázta meg előnyét.
A harmadik felvonást jól kezdte a házigazda, de hiába vezetett kezdetben több ponttal is, a címvédő hamar visszavette az irányítást, s precíz támadójátéknak köszönhetően a vártnál simábban, 75 perc alatt lezárta a mérkőzést, amelynek legjobbjaként Sillah 21 pontot szerzett.