Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Lehengerlő teljesítménnyel, zsinórban negyedszer bajnok a Vasas

Lehengerlő teljesítménnyel, zsinórban negyedszer bajnok a Vasas

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
A Vasas Óbuda röplabdacsapata nyerte a női Extraligát, miután a döntő mindhárom meccsén simán győzött a Békéscsaba ellen.

A Vasas az első meccsen szoros küzdelemben, a másodikon, idegenben ugyanakkor két játszmán keresztül erődemonstrációt tartva, de mindkétszer 3-0-ra győzte le riválisát, így csütörtökön már a bajnoki cím megszerzésének reményében lépett pályára.

Ennek megfelelően a Folyondár utcai csarnok a kezdésre gyakorlatilag csordultig megtelt, a lelátón a szurkolók és a röplabda-utánpótlás mellett a Vasas női kézilabdacsapata is drukkolt. A csarnokban felszerelt eredményjelző már az első labdamenet közben felmondta a szolgálatot, de a hazai röplabdázókat ez nem zavarta abban, hogy hamar négypontos előnyt építsenek ki. A vendégek mezőnyvédekezésük rendezése után ugyan ledolgozták a különbséget, de a Vasas támadásban azonnal ritmust váltott, ráadásul nyitásból és blokkokból is szerzett pontokat, így összesítésben előnybe került.

A második felvonás első negyede szoros volt, de a blokkmunkában és nyitásokban is hatékonyabb Vasas 6-6 után folyamatosan távolodott sokat rontó ellenfelétől, így Atanaszopulosznak arra is volt lehetősége, hogy szinte minden cserejátékosát pályára küldje.

A harmadik játszmára a vendégek igyekeztek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, és pontos nyitásfogadásaikból hatékonyan tudtak támadni, így a mérkőzés során először két ponttal vezettek (10-12). A Vasas ekkor újra megrázta magát, s az amerikai Taylor Bannister vezérletével előbb fordított, majd előnyét fokozatosan növelve úgy tűnt, simán lezárja a mérkőzést. A BRSE nem így gondolta, mínusz ötről játszmalabdát is kiharcolt, de 86 perc után így is kezdődhetett a hazai örömünnep. A mérkőzés legjobbja a 19 pontos Bannister volt, míg az idény legjobb játékosának a magyar szövetség a gambiai-szlovén kettős állampolgárságú Fatoumatta Sillah-t választotta.

A szezont 30/1-es győzelmi mutatóval záró fővárosiak végső sikeréhez kétség sem fért, ugyanis a fináléban a viharsarkiak egyetlen játszmát sem tudtak nyerni. A Vasas története tizedik bajnoki címét gyűjtötte be, amivel befogta az örökranglista második helyén álló Újpesti Dózsát, és már csak egy aranyéremre van a 11-szeres bajnok NIM SE rekordjától.

A fővárosi együttes az Újpest (1964-1968), az Eger (1994-1998) és a Nyíregyháza (2000-2003) után a negyedik olyan csapat, amely négy egymást követő szezonban duplázni tud, azaz a bajnoki cím mellé a Magyar Kupa aranyérmét is begyűjti – a lila-fehéreknek és a hevesieknek ez sorozatban ötször is sikerült. A Vasast 2021 nyara óta irányító görög Jannisz Atanaszopulosz a 2022/23-as idény kezdete óta már 86/2-es győzelmi mutatóval rendelkezik hazai porondon.

A mérkőzés utáni értékelésében Sarlós Márton a Vasas ügyvezetője elmondta, egyedülálló időszakot zárnak le ezzel a bajnoki címmel és nem tudja, hogy lehet-e ezt reprodukálni.

„Egyedülálló ez a Vasas és a magyar röplabda történetében is, fantasztikus játékosok csodás eredménysora zárul most le. Szeretnék köszönetet mondani ennek a csapatnak, ezeknek a játékosoknak, mert példa nélküli, amit az elmúlt négy évben letettek az asztalra.”

Juhár Dalma elárulta, egyelőre fel sem tudják fogni, hogy megnyerték a bajnokságot, pedig számára ez már az ötödik bajnoki cím.

„Nagyon jól játszott a Békéscsaba, nem azt mondom, hogy ez volt életünk meccse, de végig küzdöttünk, ez már szinte nem is a röplabdáról szólt, hanem a szívről. Küzdöttünk a végsőkig és igen, felfoghatatlan, hogy újra bajnokok vagyunk. Büszkék lehetünk magunkra.”

A visszavonulását bejelentő Dékány Bernadett bízott benne, hogy legalább egy meccset nyerni tudnak, összességében azonban büszke arra a szezonra, amit maga mögött hagy.

„Szerintem mindent kihoztunk a helyzetből, amit csak lehetett, ráadásul mindenki pályán volt, hozzátett ehhez – értékelt a Békéscsaba edzője, Tóth Gábor.– Nincsen hiányérzetem, mert az volt az elvárás, hogy harcoljanak a lányok és ezt megtették a mai este is.” 

Női Extraliga, döntő, 3. mérkőzés:

Vasas Óbuda – MBH-Békéscsaba 3-0 (20, 18, 25)

a legeredményesebb játékosok: Bannister 19, Sillah 12, Abdulazimova 10, illetve Hurst 14 A párharcot 3-0-ra a Vasas nyerte.

Korábban:

Női Extraliga, a 3. helyért, 3. mérkőzés:

Fatum Nyíregyháza-Kaposvári NRC 3-1 (23, 15, -16, 16)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Kaposvárnak.

az 5. helyért, 3. mérkőzés:

UTE-MÁV Előre Foxconn 3-2 (-22, 26, 19, -22, 8)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 az UTE javára.

A női röplabda Extraliga elmúlt tíz szezonjának bajnokai:
2016: Linamar-Békéscsabai RSE
2017: Linamar-Békéscsabai RSE
2018: Linamar-Békéscsabai RSE
2019: Vasas Óbuda
2020: a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek bajnokot
2021: Fatum-Nyíregyháza
2022: Vasas Óbuda
2023: Vasas Óbuda
2024: Vasas Óbuda
2025: Vasas Óbuda

A többszörös aranyérmesek:
11: NIM SE
10: Újpesti Dózsa, Vasas
6: BSE, Eger SE, Nyíregyháza, Tungsram SC
5: Békéscsaba
3: Pénzügyminisztérium SC, Vasas Turbó
2: Columbia SE, Ganz TE, VM Háztartási Bolt, Bp. Petőfi, Bp. Vasas Izzó

Borítókép: Fotó: MTI

További tartalmak