Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A férfi röplabdázóknak a nehéz rajt ellenére is a döntőbe jutás a célja az Európa-ligában

A férfi röplabdázóknak a nehéz rajt ellenére is a döntőbe jutás a célja az Európa-ligában

MTI
Bár a szombati nyitányon nehéz mérkőzés vár a magyar férfi röplabda-válogatottra az Európa-liga ezüst divíziójának nyitányán, a felkészülés elején kitűzött cél, a döntőbe jutás nem változott.

Az ifjabb Nagy Péter irányította nemzeti csapat 2023-ban ezüst, két évvel korábban bronzérmet nyert a sorozatban, amelybe egyéves kihagyás után tért vissza. A válogatott Balatonfüreden készült a megméretésre, amelynek első tornáján, Bakuban szombaton Luxemburggal, másnap pedig a házigazdával találkozik.

„Szeretem kicsit túlbecsülni, mi az a munkamennyiség, amit reálisan el lehet végezni egy ilyen hosszúságú edzőtáborban, de a mostaniban összességében csak a két edzőmérkőzés tekintetében lehet bennem hiányérzet, mert az elsőn kicsit passzívak voltunk, ezt csak a másodikra sikerült orvosolni” – utalt az MTI-nek nyilatkozva a szövetségi kapitány a szerb U22-es válogatott ellen múlt héten játszott találkozókra.

A 41 éves tréner annak örült, hogy játékosai jól reagálták le a történteket, de még boldogabb lett volna, ha a második összecsapáson csak továbbfejleszteni kellett volna a játékukat.

A most hétvégi első El-tornával kapcsolatban Nagy kiemelte, mivel a riválisok már játszottak két-két meccset, így amennyire lehetett, kielemezték őket, s ez alapján két kemény mérkőzésre számít hétvégén.

„A támadási irányokat, a nyitásfogadást, a feladók tendenciáját láttuk, tisztában vagyunk az ellenfelek erősségeivel és gyengeségeivel, a legfontosabb ugyanakkor az lesz, hogy mi a lehető legmagasabb szinten röplabdázzunk. Örülök, hogy rögtön ilyen kihívásokkal kell szembenéznünk, a célunk pedig nem változott, szeretnénk bejutni a döntőbe” – jelentette ki a tréner.

A luxemburgiak múlt héten odahaza az izlandiakat és az osztrákokat is legyőzték, míg az azeriek Svédországban kikaptak a házigazdáktól, majd a georgiaiak ellen javítottak, így 1/1-gyel állnak.

„Nyilván élőben tapasztaljuk meg igazán az ellenfelek minőségét, de előzetesen azt látom, hogy négy csapatnak lesz reális esélye a fináléba jutni. Most hasonló erősségű válogatottakkal találkozunk majd, a srácoknak el kell tudniuk viselni a nyomást is. A játékosokban már ott van a várakozás, az utolsó héten azon próbáltunk meg dolgozni, hogy mentálisan készen álljanak a minél magasabb szintű teljesítmény hosszú távú fenntartására” – jelentette ki a válogatottat 2023 óta irányító ifjabb Nagy Péter. Meglátása szerint kulcsfontosságú lesz, hogy játékosai az alapdolgokat a lehető legmagasabb minőségben tudják végrehajtani akkor is, ha már fizikálisan fáradtabbak.

A magyarok a nyitóforduló után, jövő pénteken és vasárnap Kecskeméten az izlandiakat és a georgiaiakat fogadják, majd egy héttel később a záró tornán Ausztriában a svédekkel és a házigazdával találkoznak.

A július 3-án és 6-án sorra kerülő, oda-visszavágós fináléba az alapszakasz két legjobbja jut, a sorozat győztese pedig jövőre az élvonalnak számító arany divízióban szerepelhet.

A magyar válogatott El-programja:
június 14., szombat: Magyarország-Luxemburg, Baku 16.00
június 15., vasárnap: Azerbajdzsán-Magyarország, Baku 16.00
június 20., péntek: Magyarország-Izland, Kecskemét 17.00
június 22., vasárnap: Magyarország-Georgia, Kecskemét 17.00
június 28., szombat: Magyarország-Svédország, Amstetten 17.35
június 29., vasárnap: Ausztria-Magyarország, Amstetten 17.35

Borítókép: Érd, 2023. május 27. Keen Cameron, Ambrus Bence, Tomanóczy Bálint és Horváth Kristóf (b-j) sáncol a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának 1. fordulójában játszott Magyarország - Georgia mérkõzésen az Érd Arénában 2023. május 27-én. A magyar válogatott 3-0-ra gyõzött. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak