Férfi Európa-liga, ezüst divízió, 2. torna:
Magyarország-Izland 3-0 (11, 14, 20)
a legeredményesebb játékosok: Kecskeméti 12, Horváth K. 10, illetve Sigurdsson 7
A nemzeti csapat 11 év után tért vissza Kecskemétre, akkor három Európa-bajnoki selejtezőt látott vendégül a Hírös város, ahonnan a szövetségi kapitány mellett a játékoskeretből Boldizsár Péter és Varga Péter is származik.
Utóbbi most debütált a sorozatban, ugyanis érettségije miatt ki kellett hagynia a múlt heti, bakui nyitókört. A magyarok az azeri fővárosban az addig veretlen luxemburgiakat 3-0-ra, a házigazdákat pedig 3-1-re győzték le, s a mostani rivális ellen is egyértelműen a három pont megszerzésének céljával léptek pályára, már csak azért is, mert a szigetországi rivális 36., utolsóelőtti helyen áll az európai rangsorban, szemben a 27. magyarokkal.
A pénteki összecsapás – melynek elején a magyar csapat térfelére besütő nap némileg zavaróan hatott – ennek megfelelően hazai fölénnyel indult, ugyanis a mérkőzés előtt 0/4-es mutatóval álló izlandiaknak már a nyitásokkal és a nyitásfogadással is komolyan meggyűlt a baja. A vendéglátók több látványos centertámadást is bemutattak, s előnyüket folyamatosan növelve szereztek vezetést. A második etap elején 2-1-nél először mutatott izlandi vezetést az eredményjelző, de csak 7-6-os magyar előnyig volt szoros a játszma: addig a hazaiak sok hibával röplabdáztak, de amint ezeket „kiszedték” a játékukból, pillanatok alatt magabiztos fórt építettek ki.
Ezúttal főleg Kecskeméti Bálint volt elemében, és mivel a vendégek továbbra is alig voltak képesek önerőből labdamenetet nyerni, kevesebb mint egy óra után már kétszettes előnyben voltak a hazaiak. A harmadik felvonásra minden olyan játékosát pályára küldte Nagy Péter, aki addig nem kapott lehetőséget, az izlandiak pedig jól tartották magukat a felforgatott magyar csapat ellen. Még a játékrész közepén, sőt, az ezt követően megszerzett hárompontos hazai előny ellenére a hajrá előtt is egál volt (20-20), de ekkor Bibók Balázs két sikeres támadással, Varga Péter pedig két ásznyitással eldöntötte a lényegi kérdéseket.
A 80 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa a 12 pontos Kecskeméti volt, aki csak az első két játszmában volt pályán.