„Nehéz hat hét van mögöttünk, de jól sikerült a felkészülésünk. A csapat nyolcvan százaléka kicserélődött, de az első pillanattól kezdve jó összhang van. Persze, nagyon sok dolog van, amit csiszolni kell, amiket a meccseken tudunk majd, de nem rohanunk sehova, van még időnk. Egy ilyen erős nemzetközi felkészülési torna pedig jól jön nekünk, hiszen nagyobb a nyomás, tudjuk, miben kell még fejlődni. De jó irányba tartunk, jól megy a felkészülés” – mondta Juhár Dalma, akinek külön nehézséget jelent egyik legjobb barátnője, Török Kata távozása a csapattól.
„Kijelenthetjük, hogy idén is ugyanaz a cél: szeretnénk megvédeni a Magyar Kupa- és bajnoki címünket. Kulcsjátékosok távoztak, de büszkék lehetünk rájuk, hiszen a világ legjobb csapataiba igazoltak el. De jó játékosok és emberek érkeztek, nekünk pedig kulcsfontosságú, hogy a pályán kívül is jó emberek legyünk. Nehéz út áll előttünk, de megteszünk mindent” – fogadkozott a liberó, aki már egy ideje nem szerepel a magyar válogatottban, ezzel kapcsolatban elárulta, hogy térd- és derékproblémái miatt egy nyári válogatott szerepléssel nem tudna megfelelően regenerálódni a klubszezonra.
Harmadszor lesz Vasas-játékos Kiss Gréta, aki 2021-ben egy bronzéremmel távozott a piros-kékektől, egy balatonfüredi év után pedig külföldön – Németországban, Franciaországban – röplabdázott.
„Bár a stáb kicserélődött, úgy érzem, mintha hazajöttem volna. Ismerem a csapat felét, a környezetet, könnyebb így beilleszkedni. Nem adják ingyen, de szeretnék magyar bajnok lenni, remélem, folytatja a csapat a jó sorozatot. De minden évben vannak meglepetéscsapatok, előre nehéz mit mondani az erőviszonyokról, a tavalyi első négy elég erősnek tűnik” – mondta a szélső ütő, aki Bannister és Sillah távozásával kapcsolatban úgy gondolta, másfajta játékot kell játszania vele is a Vasasnak, mint a két klasszissal.
„Mindenképp cél a BL-csoportkörébe bekerülni, semmihez nem hasonlítható érzés ott pályára lépni” – mondta a nemzetközi célokról Kiss.
A Vasas Óbuda – melynek meghatározó játékosai közül a nyáron Török Kata, az amerikai Taylor Bannister, a szlovén Fatoumatta Sillah és a csapatkapitány Ayshan Abdulazimova is távozott – október 12-én a legutóbbi idényben utolsó Szent Benedek RA otthonában kezdi a TippmixPro női Extraligát, míg a Bajnokok Ligája selejtezőjében november elején a belga Beveren és a görög Olympiakosz párharcának továbbjutójával találkozik. Ezen a hétvégén pedig rangos nemzetközi felkészülési tornát rendez: a görög Thirasz, a román Alba Blaj és a német Dresdner SC lép pályára a Folyondár utcában.













