A nőknél megismétlődött a tavalyi finálé: egy éve meglepetésre a Vasvári testvérek, Zsófi és Eszter nyertek, ezúttal azonban egy szoros és egy sima játszmában a kihívó bizonyult jobbnak.
A 29 éves Villám – a harmadik különböző partnerével – ötödször ért fel a csúcsra, míg a 20 esztendős Kun sorozatban négy ezüstérem után először ünnepelhetett bajnoki címet, utóbbi könnyeivel küszködött a lefújás után. A páros hétfőn már az Európa-bajnokságra utazik, ahol szerdán lép homokra először.
A bronzérem a tavaly és tavalyelőtt is harmadik Honti-Majoros Chiara és Posztós-Szabó Adrienn nyakába került, akik a háromszettes elődöntős vereség után az éremmeccsen már simán nyertek.
A férfiaknál az első helyen kiemelt Tari és Niemeier végig játszmaveszteség nélkül menetelt, és bár a finálé első felvonásában megszorongatta őket Papp Mátyás és Sárik-Veress Marcell, a második etapban már egyértelmű fölényben volt a későbbi győztes, amelynek tagjai először értek fel a csúcsra a felnőttek között.
A harmadik helyet Bogáncs Bálint és Borbély Boldizsár szerezte meg nagy csatában: előbbi tavaly – Szabó Vilmos oldalán – ezüstérmes volt, utóbbi Niemeierrel egy éve szintén bronzot szerzett.
A címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence utóbbi játékos műtét utáni rehabilitációja miatt idén nem indult.
férfiak, elődöntő:
Tari Bence, Niemeier Lukas (SRSE)-Kiss Dániel, Bán Viktor (Kispest SE, Pénzügyőr SE) 2-0 (16, 8)
Papp Mátyás, Sárik-Veress Marcell (Strandsport SE, Vasas) – Bogáncs Bálint, Borbély Boldizsár (SRSE) 2-0 (18, 16)döntő:
Tari, Niemeier – Papp, Sárik-Veress 2-0 (18, 16)nők, elődöntő:
Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi (Vasas) – Honti-Majoros Chiara, Posztós-Szabó Adrienn (Beach Sport, KSE) 2-1 (17, -13, 13)
Villám Lilla, Kun Stefánia (ÉDRA)-Gubik Hanna, Kiss-Bertók Emese (ÉDRA) 2-0 (13, 13)döntő:
Villám, Kun-Vasvári E., Vasvári Zs. 2-0 (17, 12)













