A műugrásban egy-egy ugrást hónapokig kell gyakorolni, hogy az stabil legyen. Először 3-5 alkalommal, majd a későbbi edzéseken ötször, nyolcszor, tizenötször ismétlik meg, vagyis egy gyakorlat megtanulása nagyon lassú folyamat, főleg 10 méteren. Nagyjából két év kell hozzá, mire beérik egy ugrás. Ennyit a műugrás nehézségéről. A mű- és toronyugrásban négyféle irányt különböztetünk meg: előre, hátra, delfin és Auerbach.
A verseny menete
A versenyzők 1 és 3 méter magasságban elhelyezett ugródeszkáról, illetve 10 méter magas toronyból ugranak a vízbe.
Az ugrás során akrobatikus mozdulatotokat hajtanak végre (szaltók, csavarok). A versenyzőknek egy sorozatot kell bemutatniuk. 1m-es műugrás során az Európa- és világbajnokságokon egyaránt, 12 versenyző jut az selejtezőből a döntőbe.
A döntőben a versenyzők a selejtezőben elért helyezéseik fordított sorrendjében indulnak, ahol a nők 5, a férfiak 6 szabadon ...
választott ugrást mutatnak be.
A 3m-es műugrás és 10m-es toronyugrás versenyszámai alatt, a selejtezőből 18 versenyző kerül a középdöntőbe, majd ezt követően 12 ugró jut a döntőbe.
A versenyzők az egyes szakaszokban elért pontszámaikat nem viszik tovább, „tiszta lappal” indulnak, mindig az előző szakaszban elért helyezésük fordított sorrendjében. A versenyek során az 1 méteres versenyszámhoz hasonlóan a nők 5, a férfiak 6 szabadon választott ugrást mutatnak be.
A 3m-es és 10m-es vegyes szinkronugrás a kazanyi világbajnokságon debütált. Ebben a versenyszámban a versenyzők (egy nő, egy férfi) mindkét magasságban 5 (2 kötelező és 3 szabadon választott) ugrást mutatnak be
A csapatverseny Európában bemutató jelleggel először a 2010. évi budapesti Európa-bajnokságon került megrendezésre. Hivatalosan azonban már a 2012-es Európa-bajnokságon debütált. Ebben a számban a versenyzők egyénileg 3-3 ugrást mutatnak be, és legalább 1-1 ugrást mindkét ugrónak, mindkét magasságon végre kell hajtania.
A műugrás története
A műugrás a legszebb sportok egyike. Mára nagyon kifinomulttá vált, tele van esztétikus, változatos és nehéz technikai elemekkel.
A múltban azonban nem a szépség, hanem a bátorság volt a meghatározó a sportágban. Az újkori műugrás a 17. században jelent meg, angol tengerészek puszta szórakozásból ugráltak vízbe az álló hajókról.
A sportág már 1904-ben, St. Louisban szerepelt az olimpián.
A műugrás története a FINA keretein belül
Az olimpiai programba 1904-ben került be, de csak a férfi toronyugrás és a merülés versenyszámait tartották meg. Ez az esemény valójában a toronyugrás és az ugródeszkáról való ugrásnak a kombinációja volt.
Ekkor még csak az amerikaiak és a németek versenyeztek. 1912-ben a női toronyugrás is bekerült az olimpiai programba. Ebben az évben viszont csak egyszerű fejesugrásokat mutathattak be, mindenféle csavar vagy szaltó nélkül. 1920-ban, a női műugrás is olimpiai versenyszám lett, de egészen 1928-ig kellett várni arra, hogy a nők is bemutathassanak akrobatikusabb ugrásokat.
1928-ban az olimpiát rendezők kombinálták a férfi egyszerű és akrobatikus ugrásokat egy versenyszámban, és végre megengedték a nőknek is, hogy csavarokat, és szaltókat hajtsanak végre.
Habár az ugrások összetettsége, az egész verseny folyamata és a pontozás nagyot változott az elmúlt 75 évben, az olimpiai programnak továbbra is a részét képezi, 2000-ben kiegészülve a páros versennyel.
A sportág kiemelkedő személyiségei
Műugrásban a férfi és a női vonalon is elsöprő a kínai dominancia. Rióban a brit Chris Mears-Jack Laugher páros volt a „kakukktojás” 3 méteres szinkronugrásban, a nőknél pedig az előző években 1 méteren volt csak képes befurakodni a kínai műugrók közé egy-egy európai versenyző a világbajnokságon, 2009-ben Rómában az orosz Julija Pahalina, a legutóbbi vb-n Kazanyban pedig az olasz Tania Cagnotto tudott győzni.
A sztárok között is a leghíresebb talán a brit Jason Statham, ki ne ismerné őt a Szállító című filmből.BővebbenKevesebb
