Musorujsag
Élő Eredmények

Rapport vereséggel zárta a sakkvilágbajnok-jelölti tornát

Rapport vereséggel zárta a sakkvilágbajnok-jelölti tornát

mti
Rapport Richárd vereséggel fejezte be szereplését hétfőn a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján a 14., utolsó fordulóban.

A magyar nagymester világossal játszva a 20. lépésben minőségáldozatot vállalt, de akciója elhamarkodottnak bizonyult, ugyanis az azeri Tejmur Radzsabov pontosan játszva hárította az akciót, majd érvényesítette a fölényét, így Rapport a 33. lépés után feladta a küzdelmet.

A magyar sakkozónak egy győzelem és kilenc döntetlen után ez volt a negyedik veresége, amivel – holtversenyben a lengyel Jan-Krzysztof Dudával – hetedikként zárt. A második hely Ting Li-zsen és Hikaru Nakamura partijában dőlt el, amelyet a kínai játékos nyert meg. Ennek az a jelentősége, hogy ha a norvég világbajnok, Magnus Carlsen nem áll ki az orosz tornagyőztes, de az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség (FIDE) színeiben versenyző Jan Nyepomnyascsij ellen, akkor utóbbi ellenfele Ting lesz a világbajnoki címért.

A 26 éves Rapport 2764 Élő-pontjával a világranglista nyolcadik helyezettjeként versenyzett a spanyol fővárosban, ahol mindenki kétszer mérkőzött meg mindenkivel, váltott színekkel. A torna teljes díjalapja 500 ezer euró, és a győztesként 48 ezer euróval gazdagodó Nyepomnyascsij jövőre – 2021-hez hasonlóan – ismét a vb-címért játszhat a kilenc éve világbajnok Carlsennel.

14. (utolsó) forduló:
Rapport Richárd-Tejmur Radzsabov (azeri) 0-1
Jan-Krzysztof Duda (lengyel)-Jan Nyepomnyascsij (FIDE) döntetlen
Fabiano Caruana (amerikai)-Alireza Firouzja (francia) 0-1
Ting Li-zsen (kínai)-Hikaru Nakamura (amerikai) 1-0

A végeredmény:
1. Nyepomnyascsij 9,5 pont
2. Ting 8
3. Nakamura, Radzsabov 7,5-7,5
5. Caruana 6,5
6. Firouzja 6
7. RAPPORT 5,5-5,5

Borítókép: Rapport Richárd (EPA/FERNANDO VILLAR)

További tartalmak