A férfiak nem bírtak a nagy esélyes Indiával, Rapport Richárd és Lékó Péter ugyan remizett, de Szjugirov Szanan és Gledura Benjamin kikapott. Tompa János, a magyar csapat delegációvezetője szerint mindkét nagymester „hiába állt kielégítően a megnyitási szakasz után, a jóval magasabb értékszámú ellenfelek fokozatosan felőrölték az ellenállásukat.”
„Elkeseredésre semmi ok, mert majdnem biztosan megjósolható, hogy nem lesz olyan válogatott az olimpián, amely legyőzi a tehetséges indiaiakat. Jelenleg egyedül vezetnek 12 meccsponttal. Magyarország elsőszámú együttese tízpontos maradt és az 5-14. helyen holtversenyben lévők közül a kilencedik a pillanatnyi rangsorban” – tette hozzá a magyar szövetség honlapján.
A nők esélyesnek számítottak Peruval szemben, de Tompa János szerint „bebizonyosodott az a közhelyszerű mondás, hogy a magasabb Élő-értékszám nem garancia semmire”. A 2-2-es döntetlen után a delegációvezető kiemelte: „Öröm volt viszont látni, hogy az első táblán Gaál Zsóka most már sorozatban nagyszerűen vezeti a partijait. Ezúttal matt-támadással győzött.”
Hangsúlyozta, a „pihenőnap bizonyára jó hatással lesz mindenkire és a második félidőben újult erővel szállnak harcba a csapataink”.
Az állás a 6. forduló után:
férfiak:
1. India 12 pont, 2. Vietnám 11 (123), 3. Kína 11 (119), …9. Magyarország 10, …36. Magyarország U25 8, …58. Magyarország B 7
nők:
1. India 12, 2. Georgia 11 (130,5), 3. Lengyelország 11 (110), …13. Magyarország 9, …38. Magyarország B 8, …107. Magyarország U25 5
A 7. forduló párosítása:
férfiak:
Litvánia-Magyarország
Venezuela – Magyarország B
Dánia-Magyarország U25
nők:
Ausztria-Magyarország
Malajzia-Magyarország B
Magyarország U25-Kenya
A svájci rendszerű verseny vasárnap zárul a 11. fordulóval.