Musorujsag
Élő Eredmények

Krausz Gergely nyolcaddöntős az Európa Játékokon

mti
A tollaslabdázó Krausz Gergely második helyen továbbjutott a csoportjából, s pályára léphet a nyolcaddöntőben a minszki Európa Játékokon. Női egyesben és párosban búcsúztak a magyarok.
Krausz Gergely (Fotó. mob.hu) Krausz Gergely (Fotó. mob.hu)

A 25 éves Krausz szerdán úgy került tovább az A jelű csoportból – amely egy visszalépés miatt négyről háromfősre szűkült -, hogy nem is játszott mérkőzést. Korábban német riválisát legyőzte, a töröktől viszont kikapott, s mivel utóbbi kettő szerdai összecsapását az előbbi 1-1-es állásnál feladta, Emre Lale végzett az első, Krausz pedig a második helyen. A magyar tollaslabdázó csütörtökön léphet pályára a legjobb 16 között.

A másik magyar egyes induló, Kőrösi Ágnes harmadik mérkőzésén kikapott, így egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik lett a négyesében. A világranglistán 134. játékos szerdán az ötödik helyen kiemelt német Yvonne Li (41.) ellen zárt, és két szettben maradt alul. A kvartettből az első kettő jutott a nyolcaddöntőbe.

Hozzá hasonlóan a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella duó is befejezte szereplését, miután a papírformának megfelelően két szettben kikapott brit ellenfelétől. A magyarok ugyancsak a harmadik helyen végeztek a csoportjukban, ahonnan az első kettő a negyeddöntőbe került.

női páros, A csoport, 3. forduló:
Lauren Smith, Chloe Birch (brit)-Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella 2-0 (6, 12)

A magyarok harmadikként zártak a csoportban, így nem jutottak be a negyeddöntőbe.

női egyes, E csoport, 3. forduló:
Yvonne Li (német)-Kőrösi Ágnes 2-0 (16, 13)

Kőrösi harmadikként zárt a csoportban, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe. Krausz Gergely az egyes A csoportjának második helyén továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

További tartalmak