Péni István: kevesebb verseny, több edzőtábor

Az olimpiai felkészülés jegyében az ideinél kevesebb versenyzést és több külföldi edzőtáborozást tervez a jövő évre Péni István, aki múlt csütörtökön a győztestől mindössze egy tizeddel elmaradva ezüstérmet nyert légpuskában a kínai világkupadöntőben.


A 22 éves, vb- és Eb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok sportlövő az M4 Sport kedd reggeli Sporthíradójában elmondta, hogy nagyon sok versenye volt az idén, „talán kicsit túl sok is”. Ebből tanulva a jövő évét úgy képzeli el, hogy csak az első világkupán indul, majd a tokiói előolimpián, azután pedig közeli helyszíneken kisebb versenyek, illetve külföldi edzőtáborok következnek a nyári játékok előtt.

„Az előolimpián csak azok vehetnek majd részt, akiknek van olimpiai kvótájuk. Ez a verseny abból a szempontból fontos, hogy meg lehet ismerni a pályát, fel lehet jegyezni a beállításokat, és tapasztalatot lehet gyűjteni az utazási körülményekről” – mondta, majd hozzátette, hogy a kisebb versenyek az önbizalom-növelést szolgálhatják, a külföldi edzőtáborokban pedig motiváltabban és összeszedettebben tud készülni, mint itthon.

Az idei évét összességében pozitívan értékelte. „Boldog vagyok, hiszen az év elején rögtön sikerült megszerezni az olimpiai kvótát egy világkupa-aranyéremmel, most sikerült az évet egy világkupadöntős ezüsttel zárni. Emellett még volt Európa Játékokon szerzett bronzérem és több csapat Európa-bajnoki érem. Egyedül az hiányzik, hogy egyéniben nem sikerült dobogóra állni Európa-bajnokságon idén. Azt gondolom, hogy emiatt van bennem egy kicsi hiányérzet, de azért összességében elégedett vagyok, azért sikeres volt az év” ~ összegzett.