Sidi Péter olimpiai kvótát szerzett puskában

Sidi Péter első helyen jutott a férfi puskások fináléjába, ezzel olimpiai kvótát szerzett a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokság szombati versenynapján. Mellette Péni István is döntős. A női puskásoknál Dénes Eszter a hatodik helyen végzett női puskában és nem sikerült olimpiai kvótát szereznie.

A világ- és Európa-bajnok Sidi az alapversenyben parádésan teljesített, a verseny elejétől az első helyeken volt, rendre erős tízesekkel haladt előre, tulajdonképpen hullámvölgy nélkül tudta le a 60 lövést. A végén a neve mellett 632,5 körös eredmény állt, amivel megnyerte az alapversenyt és mindössze egy körrel maradt el saját világrekordjától.

A kontinensviadalon két tokiói helyet osztottak ki ebben a számban, a fináléba pedig csak két olyan versenyző – Sidi mellett a török Omer Akgun – jutott, aki még nem szerzett kvótát, azaz a 19.15-kor kezdődő döntőnek ez már nem lesz tétje. Ez azt is jelenti, hogy a 41 éves komáromi lövő karrierje hatodik olimpiájára készülhet, ami még úgy is szinte biztosra vehető, hogy az indulási jogot a nemzetnek szerezte.

A pénteken vegyespárosban remeklő és ezüstérmes, már tokiói kvótás Péni István szintén jól teljesített szombaton is. Az első harminc lövése Sidiéhez hasonlóan kimagasló volt, s ugyan a verseny második felében kicsit alacsonyabb átlagot produkált, 629,4 körös összteljesítményével magabiztosan, a hatodik helyen jutott a nyolcas fináléba.

A szám harmadik magyarja, Klenczner Márton 623,9 körrel 34. lett a hetvenfős mezőnyben.

A nők alapversenyében a Pénivel párban dobogós Dénes Eszter volt a legjobb magyar. A 18 éves tehetség gyengébben kezdett, első tíz lövését mindössze 103 körrel zárta, a folytatásra aztán egyre pontosabbá vált és végül 628,6 körrel fejezte be az alapversenyt. Dénes mindenkinél gyorsabban végzett, így több mint félórát várt, amíg letelt a lövőidő és vetélytársai is végeztek, közülük pedig csak négy előzte meg.

Ötödik helyével ekkor már szinte biztos döntősnek volt tekinthető, de még ezt nem lehetett kijelenteni, mivel az óriási, 91 fős mezőnyből heten csak később, a férfiakkal együtt lőhettek. Közülük senki sem került a magyar elé, aki 17.45-től kezdi a finálét, melyben számára a tokiói kvóta is tét lesz, mivel a nyolcból vele együtt hat olyan puskás lesz ott, akik még nem szereztek indulási jogot.

A másik két magyar közül Toma Dorina 627 körrel 15. lett, Bajos Gitta pedig 625,1 körrel 31. helyen végzett.

A döntőben Dénest nem csupán az éremszerzés lehetősége motiválhatta, hanem az olimpiai indulási jog közelsége is. A számban két tokiói hely talált gazdára, a fináléban viszont csak két olyan versenyző szerepelt, aki már nem szerezhetett. A feladat így az volt Dénes számára, hogy az öt nem kvótás közül négyet megelőzzön.

A magyar puskás jól kezdett, az első ötös sorozat után a harmadik helyen állt. A második ötös szériában viszont két nagy hibája is volt, kétszer 9,6 kört lőtt, így tíz lövés után szinte minden riválisával szemben komoly hátrányban volt, csak a norvég Jenny Stenét előzte meg.

Innentől minden második lövés után kiesett az utolsó, s a 12. kört követően Stene búcsúzott. Dénesnek a hetedik helyen 1,1 kör volt ekkor a hátránya a hatodik Martina Ziviani mögött, ami ezen a szinten hatalmas különbség. Az olasz viszont hibázott, Dénes pedig utolérte és a 14. széria után egyenlően álltak, majd a szétlövésben egyetlen tizeddel a magyar megelőzte ellenfelét.

Stene és Ziviani kiesése után Dénes Eszternek még két nem kvótást kellett volna utolérnie, ám továbbra is hátrányban volt, az ötödik lengyel puskás nyolc tizeddel vezetett előtte. A 15. és 16 sorozatban pedig Dénes hiába lőtt jól, 20,8 kört, Anita Stankiewicz keze nem remegett meg, sőt, egy tizedet még hozzá is tett a különbséghez, így a magyar sportlövő 165 körrel a hatodik helyen fejezte be karrierje első felnőtt egyéni világversenyes döntőjét.

A versenyt a címvédő román Laura-Georgeta Coman nyerte meg, egyetlen tizeddel megelőzve az orosz Anasztaszja Galasinát.

Sidi Péter a negyedik magyar kvótás sportlövő, Péni, illetve a pisztolyos Major Veronika és a puskás Mészáros Eszter után.

Tátrai Miklós és Major Veronika szoros csata végén elveszítette a bronzmérkőzést, így a negyedik helyen végzett a pisztolyosok vegyespáros számában.

Az olimpiai kvótás Major Tátraival közösen jól teljesített szombaton. Az alapversenyből biztosan jutott a legjobb nyolc duót felvonultató középdöntőbe. Ott negyedik helyen zárt, így a harmadik pozícióért küzdhetett meg a svájci Heidi Diethelm, Jason Solari kettőssel.

A párharc a puskások pénteki helyosztóihoz hasonlóan 16 pontig tartott, minden sorozatban a jobb duó két pontot kapott, a döntetlen pedig egy pontot ért. A meccs végig élvezetes és izgalmas volt. Komoly előnyt egyik csapat sem tudott szerezni, a hajrában viszont úgy tűnt, meglehet az újabb magyar érem az Eb-n, Majorék ugyanis már 15-13-ra vezettek, de nem tudták kihasználni a "meccslabdát". A svájciak előbb egyenlítettek, majd a mindent eldöntő körben a győzelmet is megszerezték.