A magyar sportlövők nem utaznak el az újdelhi sportlövő vk-ra

12 sportolóval indultunk volna az újdelhi világkupán, de a koronavírus miatt, több más országgal egyetemben nem nem veszünk részt a viadalon.

Nem utazik el a magyar sportlövő-válogatott a március 16-án kezdődő indiai világkupára, miután a nemzetközi szövetség (ISSF) úgy döntött, hogy a viadal nem ad világranglista-pontokat.

Az ISSF annak nyomán határozott így szerdán, hogy a koronavírus-járvány miatt több ország képviselői nem vehetnek részt a versenyen.

"A versenyzők és a klubok képviselői azzal a kéréssel fordultak a szövetség vezetéshez, hogy ne vegyünk részt az eseményen. Ezek után mérlegeltük a lehetőségeket, és a kockázatokat figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy visszalépünk a világkupától. Írásban erről értesítettem is Alekszandr Ratner urat, a Nemzetközi Sportlövő Szövetség főtitkárát" - idézte Sinka László főtitkárt a magyar szövetség közleménye.

Az ISSF szerdán, a honlapján adott ki rövid közleményt arról, hogy India egészségügyi minisztériumának rendelkezései miatt a helyi szervezők nem tudják garantálni valamennyi olyan sportlövő részvételi lehetőségét, aki versenyezni szeretne. Ezért döntött a szövetség úgy, hogy a ranglistát nem fogja befolyásolni a viadal.

A magyarok 12 sportolóval indultak volna az újdelhi világkupán.