Musorujsag
Élő Eredmények

Alapozásként fogja fel a karantént a tokiói kvótás Major Veronika

M4 Sport
Teljesen felforgatta a kijárási korlátozás Major Veronika életét, az olimpiai kvótás sportlövő ugyanakkor igyekszik alapozásként tekinteni a jelenlegi időszakra.

Az Európa-bajnok sportlövő az M4 Sportnak elmondta, a járvány miatt nemcsak az olimpiát és több versenyt, hanem az edzőtáborokat is el kellett halasztani, így sok edzésmunka is kimaradt tavasszal, viszont így olyan dolgokra is jutott ideje, amikkel máskor nem tudott volna ennyit foglalkozni.

„Februárban költöztem el otthonról, azóta a kertet és a lakás belsejét rendezgettem. Rosszul érint a bezártság, néha egy kicsit unatkozom is, ami eddig nekem ismeretlen fogalom, hiszen mindig volt mit csinálni, de eljön majd az az időszak is, amikor végre lesz mit csinálni” – fogalmazott a 23 éves sportoló, aki Keszthelyen Balaton-parti kerékpározással és sétával igyekszik feltöltődni és kikapcsolódni.

Major Veronika a személyi edzőjével és a gyógytornászával a fizikai felkészülésre fektet nagy hangsúlyt mostanában, de egyénileg a lőtéren is végig tudott edzeni, mostanra pedig már a csoportos tréning is megendedett, bár ő még mindig tartja a távolságot a többiektől. „Reméljük, hogy ez az az alapozás időszaka lesz és egy év múlva az olimpián még jobb leszek, mint valaha.”

Az interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak