Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bronzérmes a pisztolyos Tátrai Miklós a légfegyveres Eb-n

Bronzérmes a pisztolyos Tátrai Miklós a légfegyveres Eb-n

MTI
Tátrai Miklós bronzérmet nyert pénteken a férfi pisztolyosok versenyében, a norvégiai Hamarban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon.

 

A riói olimpikon Tátrai remek “hajrával” vívta ki a legjobb nyolcba jutást a 60 lövéses alapversenyből, amelyet 581 körrel zárt. A folytatásban a legjobb nyolcat két négyes csoportra osztották, ezekből az első két-két helyezett került az éremmérkőzésbe. Az idén bevezetett új szabályok szerint ebben a szakaszban már körönként értékelik az eredményeket, és pontokat kapnak a versenyzők, a legjobb négyet, a negyedik pedig egyet. Tíz sorozat után az utolsó számára véget ér a küzdelem, a másik három lövő pedig további öt sorozatot ad le.

A BHSE pisztolyosa egészen remekül lőtt az elődöntőben, melyben sokáig vezetett, és bár a végére a 44 pontos – későbbi aranyérmes – német Robin Walter megelőzte őt, a tokiói játékokon ezüstérmes szerb Damir Mikecet fél ponttal maga mögött tartotta, így készülhetett a legjobb négy küzdelmére. A négyes döntőbe Tátrai és Walter mellett a svájci Jason Solari és a szlovák Juraj Tuzinsky jutott be. A szabályok megegyeztek az elődöntőével, itt viszont tíz lövés után az dőlt el, hogy melyik sportoló maradt le a dobogóról, 15 után pedig az, hogy ki a bronzérmes, mert az első kettő azt követően külön csatában csapott össze az aranyért.

A 35 éves magyar első két lövése nem sikerült jól, az első sorozatban kettő, a másodikban csak egy pontot szerzett, a folytatásban azonban javított, a következő hat körből ötben 10,0 körnél jobbat ért el és az élre került. A kilencedik és a tizedik lövés viszont 9,4 és 9,3 körös lett, amivel visszacsúszott, de Solarit maga mögött tartotta, így biztossá vált karrierje első világversenyes érme.

A záró öt sorozat előtt ugyanakkor nem volt könnyű helyzetben, mert 24 pontjánál Walternek és Tuzinskynek is 3,5 ponttal többje volt, így Tátrainak bravúrra lett volna szüksége az aranymeccs eléréséhez. Amihez végül nagyon közel került, ugyanis körről körre közelítette riválisait, és az utolsó lövés előtt már csak fél pontra volt a második szlovák mögött. A 15.-re azonban Tuzinsky 10,7 kört ért el, míg Tátrai 9,8-at, ezzel pedig utóbbi 39,5 ponttal bronzérmes lett.

Tátrai Miklós a 2016-os győri légfegyveres Eb-n volt korábban döntős 10 méteren, de most akkori teljesítményét túlszárnyalva karrierje első érmét nyerte világversenyen.

„Nagyon szép lett a mai este. Miki utolsó két tízes sorozata az alapversenyben egészen félelmetes volt, majd a döntős folytatásban is nagyon jól lőtt, jöttek tőle a tízesek. Ez az eddigi legjobb eredménye, nagyon örülünk neki” – nyilatkozta Győrik Csaba szövetségi kapitány a helyszínről az MTI-nek.

A 35 éves lövő a magyar csapat második dobogós helyét szerezte a felnőttek között Hamarban, egyúttal az elsőt olimpiai versenyszámban. Csütörtökön Sike József a futócéllövők 30+30-as versenyében lett harmadik. A pénteki napon női pisztolyban Major Veronika a harmadik helyen került a nyolc közé, az elődöntő viszont nem sikerült neki, csupán egyetlen tíz kör feletti lövése volt, ezzel negyedik lett kvartettjében. Ugyanebben a számban Sike Renáta a 19. pozícióban zárt. A női puskások között Dénes Eszter a 11., Mészáros Eszter a 19., Toma Dorina pedig a 32. eredményt produkálta. Dénes egyetlen hellyel csúszott le az elődöntőről, ahogy a férfiaknál a kilencedik helyen záró Péni István is. Vas Péter a 30. lett.

A másik magyar férfi pisztolyos Joó Attila jó kezdés után kissé visszaesett és végül 568 körrel a 46. helyet szerezte meg.

 

Borítókép: https://www.hunshooting.hu/

További tartalmak