Musorujsag
Élő Eredmények

Pekler Zalán aranyérmes légpuskában a perui világkupán

Pekler Zalán aranyérmes légpuskában a perui világkupán

MTI
Pekler Zalán aranyérmet nyert légpuskában a perui sportlövő világkupa-viadal szombati versenynapján, Péni István pedig ötödik lett.

A magyar szövetség tájékoztatása alapján 10 méteres ötkarikás szám alapversenyében mindkét magyar nagyszerűen lőtt, Pekler 630,4 körrel másodikként, Péni 630,3 körrel a harmadik helyen jutott a nyolcas döntőbe. Az alapversenyben a cseh Jiri Privratsky volt a legjobb 630,9 körrel az 57 fős mezőnyben.

A fináléban ötször öt sorozatra került sor, Pekler az első öt lövés után még a második helyen állt, de a második sorozat után már átvette a vezetést és meg is őrizte. A döntőt 262,9 körrel zárta és az aranyéremért lőhetett a japán Okada Naojával, aki 260,3 körrel fejezte be a finálét. A harmadik helyen a cseh Jiri Privratsky végzett 260 körrel, míg Péni István 206,9 körrel az ötödik helyen zárt.

A 16 pontig tartó aranymérkőzésen minden lövés után két pontot kapott az a versenyző, aki a nagyobbat lőtte, míg döntetlen esetén egy-egy pont járt mindkét félnek. A fordulatos fináléban Pekler 0-2-vel kezdett, később 10-4-re elhúzott, de japán riválisa 10-10-nél egyenlített. A magyar lövő ezt követően egymás után három alkalommal is nagyobbat lőtt ellenfelénél, így 16-10-re győzött.

„Nagyon boldog vagyok, ez az első egyéni aranyérmem légpuskával világkupaversenyről. A pénteki, vegyes csapatban szerzett arany után ez feltette a pontot az i-re a 10 méteres versenyszámokban itt, Peruban. A rengeteg edzés meghozta a gyümölcsét, és szeretném az egész idényre fenntartani majd ezt a jó légpuskás formát” – értékelt a győztes a viadalt követően.

Ez volt a magyar küldöttség második aranyérme a dél-amerikai versenyen, miután pénteken Pekler Dénes Eszter párjaként a vegyes csapat számban is a legjobbnak bizonyult.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak