A magyarok a verseny első szakaszából a hatodik helyen jutottak a negyeddöntőbe, melyben negyedik helyen végeztek, a következő szakaszban pedig harmadikok voltak, így a negyedik ukrán csapattal küzdhettek meg a helyosztón.
Az éremmérkőzésen – melyen minden körben a jobbik csapat két pontot kapott, döntetlen esetén pedig egy-egy pont járt a feleknek – a magyar szövetség tájékoztatása szerint Péni Istvánék az első sorozatot megnyerték, majd 4-2-nél és 6-4-nél a Szviatoszlav Hudzji, Szerhi Kulis, Ivan Kalenko összetételű riválisnál volt az előny. A folytatásban aztán a magyarok előbb egyenlítettek, majd 8-6-ra át is vették a vezetést, s ugyan az ellenfél ekkor még „visszajött a meccsbe”, ezután Peklerék „megrázták magukat” és végül 17-9-re diadalmaskodtak.
„Nagyon örülök, hogy meg tudtuk ismételni a tavalyi Európa-bajnoki bronzérmünket a trió versenyszámban és ráadásul ebben az összeállításban – idézte a hazai szövetség közleménye Pekler Zalánt. – Még a szóló elnevezésű egyéni versenyszám hátravan, de örülök neki, hogy üres kézzel már nem megyünk haza. A vegyes csapatban mutatott teljesítményemmel teljesen elégedett vagyok, az egyéni viszont nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Remélem, meg tudok újulni, mert még nagyon sok verseny vár rám idén.”
„Én is nagyon örülök a trióban szerzett bronznak” – értékelt Péni István. – „Jól ment a vegyes csapat versenyszámban és az egyéniben is – az 58. lövésig. Az ukránok elleni bronzcsata előtt nagyon nem lehetett mire számítani, a pillanatnyi forma dönt, mi most kihoztuk magunkból a maximumot. Levonom majd az egyéni verseny végén történtekből a következtetést. Nyilván jól akartam csinálni, de utólag könnyű belátni, hogy az 59. lövés után, az első kilencest követően ki kellett volna várnom, célra tartani és csak utána leadni az utolsó lövést. A sportban azonban nincs értelme a feltételes módnak. Tanultam belőle.”
„Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy meg tudtuk őrizni az Eb-bronzot – fogalmazott Hammerl Soma. – Örülök, hogy a csapat tagja lehettem. Én az egyéni teljesítményemben nagyon sok kivetnivalót találtam. Elmaradtam attól, amit tudok és amit akartam lőni az Európa-bajnokságon.”
A nőknél a hagyományos versenyben – ahol az egyéni eredményeket összesítik – hétfőn ezüstérmes Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Bajos Gitta alkotta magyar csapat kedden trióban az első szakaszból 625,5 körrel a hatodik helyen jutott a legjobb nyolcba, ott pedig 624,9 körrel az ötödik lett, így nem került a legjobb négy közé.
Kapcsolódó tartalom
A férfi csapat a magyar küldöttség második érmét nyerte a felnőtt Eb-n.
Eredmények:
férfi puska, trió:
Európa-bajnok: Norvégia
2. Csehország
3. Magyarország (Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma)
női puska, trió:
Európa-bajnok: Norvégia
2. Svájc
3. Lengyelország
. 5. Magyarország (Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Bajos Gitta)