Vollering támadása és a szakasz befutója:
A pénteki, Mont Ventoux-n véget érő szakasz után és a zárónap előtt Sisteronból Nizzába tekert a női Tour mezőnye, amelyben már nem volt ott a címvédő, összetettben 14. helyen álló Pauline Ferrand-Prévot, aki betegség miatt nem állt rajthoz szombaton.
A szervezők méltányosak voltak a versenyzőkkel, hiszen – két nagyon nehéz etap közé – egy alapvetően könnyebbnek tűnő szakaszt terveztek az utolsó előtti napra, 172 kilométeres távval, négy negyedik kategóriájú emelkedővel és csak 1625 méter szintemelkedéssel.
Az utolsó 20 kilométeren belül azért két domb tartogatott némi izgalmat, az összetett szempontjából is, ugyanis az első hármas, Kasia Niewiadoma, Demi Vollering és Marlen Reusser 39 másodpercen belül állt a szakasz előtt.
Hátul csendesen alakult a nap, és elöl, a kétfős elmenésben is szépen tette a dolgát Loes Adegeest és Maeva Squiban, akik miatt nemigen aggódott a főmezőny, több mint 6 perces előnye is volt a párosnak.
13-mal a vége előtt Squiban bukott lejtmenetben, csúnyán megütötte magát a francia, gyorsan utol is érték, szökevénytársa viszont kitartott, egészen a 9 kilométerre a céltól lévő utolsó emelkedő lábáig, ahol elszáguldott mellette az esélyesek akkorra már csak 20-25 fős csoportja.
Mint utóbb kiderült, az óriási tempóval az FDJ egy Vollering-támadást készített elő, és a holland klasszis meg is hálálta a munkát, mert 6-tal a vége előtt elszakadt a többiektől.
A sárga trikós Niewiadoma és az összetett 4. helyén álló Elisa Longo Borghini pár száz méteren át tudta tartani az iramot, de Vollering egy újabb megindulással lerázta őket, így szólóban ért a célba a méltán híres nizzai sétányon, a Promenade des Anglais-n.
Végül 17 másodperc előnnyel nyerte a szakaszt, a győzelemért járó 10 másodperces bónusszal pedig a nap eleji 15 másodperces hátrányból 8 másodperces előnyt csinált összetett a harmadik helyen végző Niewiadomával szemben, akit Longo Borghini is megelőzött a célban.
A vasárnapi zárószakaszon 99 kilométert tesz meg a mezőny Nizzában és annak környékén, ahol négyszer másszák meg a legendás Col d’Eze-t, összesen 2315 méter szintemelkedést küzdenek le.
A szakasz végeredménye:

Az összetett állása nyolc nap után:














