Musorujsag
Élő Eredmények

Magát Krisztina a 12. helyen végzett a súlyemelő-vb-n

Magát Krisztina a 12. helyen végzett a súlyemelő-vb-n

MTI
Magát Krisztina a 12. helyen végzett összetettben a 87 kilogrammos kategóriában a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság utolsó előtti versenynapján, pénteken, amelyen – egynapos szünet után – ismét születtek felnőttvilágrekordok.

A Testvériség SE tavaly még ólomsúlyúként szakításban Európa-bajnok, lökésben és összetettben pedig ezüstérmes, 29 éves emelője hónapokig tartó, több mint húszkilós módszeres fogyasztás után próbálta ki magát az új súlycsoportban, amelyben 215 kilogrammos összteljesítménnyel lett tizenkettedik, a fogásnemeket illetően pedig 98 kilóval a 11., illetve 117 kilóval a 14. pozícióban zárt.

A győzelmet a kínai Ao Huj, a 2015-ös junior Ázsia-bajnok szerezte meg 268 kilóval, a szakításarany mellé a lökésezüstöt is begyűjtve. Mögötte – 263 kilogrammal – második az észak-koreai Kim Un Ju lett, aki a lökés világbajnoki címét 152 kilogrammal elorozta kínai vetélytársnője elől.

A férfi 109 kilogrammban hatalmas fölénnyel, 435 kilós összetett világcsúccsal diadalmaskodott az örmények 2016-os riói olimpiai ezüstérmese, a tavalyi Európa-bajnok Szimon Martiroszján, aki lökésben 240 kilóval ugyancsak rekorderré lépett elő. Szakításban még akadt nála jobb az olimpiai és világbajnoki negyedik kínai Jang Csö személyében, ő 196 kilóig jutott, viszont összetettben nem kevesebb, mint 16 kilogrammal kapott ki a 21 esztendős örmény versenyzőtől.

Eredmények:

női 87 kg, világbajnok, összetett:

Ao Huj (Kína) 268 kg (szakítás 117 kg, lökés 151 kg)

2. Kim Un Ju (Koreai NDK) 263 (111, 152)

3. Crismery Santana (Dominikai Köztársaság) 254 (116, 138)

…12. Magát Krisztina 215 (98, 117)

szakítás:

Ao 117 kg

2. Santana 116

3. Kim 111

…11. Magát Krisztina 98

lökés:

Kim 152 kg

2. Ao 151

3. Maria Valdes (Chile) 140

…14. Magát Krisztina 117

férfi 109 kg, világbajnok, összetett:

Szimon Martiroszjan (Örményország) 435 kg – világcsúcs (szakítás 195 kg, lökés 240 kg – világcsúcs)

2. Jang Csö (Kína) 419 (196, 223)

3. Arkadiusz Michalski (Lengyelország) 403 (175, 228)

szakítás:

Jang 196 kg

2. Martiroszjan 195

3. Rogyion Bocskov (Oroszország) 190

lökés:

Martiroszjan 240 kg – világcsúcs

2. Michalski 228

3. Ruszlan Nurugyinov (Üzbegisztán) 227

A magyar csapat utolsó szereplőjeként a szegedi Nagy Péter a vb szombati zárónapján versenyez, az ólomsúlyúak – az új kategóriahatár szerint a plusz 109 kilósok – B csoportjában, miután a nevezésük alapján a legjobbakat tömörítő, 11 tagú A csoportba nem fért be.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Gyurta: Aján Tamásék elkerültek a veszélyzónából
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság iránymutatónak tartja azt a határozott fellépést, amelyet a doppingellenes harcban az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség végez - jelentette ki Gyurta Dániel, a NOB tagja.
Súlyemelés