Musorujsag
Élő Eredmények

Június 19-ig meghosszabbították az Aján Tamás elleni vizsgálatot

MTI
Tovább tart a vizsgálódás a súlyemelésben felmerült korrupciós vádak ügyében.
Jelentős összegek tűntek el a sportágban. (MTI/EPA/Paul Buck)

Június 19-ig meghosszabbított határidővel Richard McLaren nyomozócsoportja folytatja a vizsgálódást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF) és személy szerint annak elnökét, Aján Tamást ért vádak ügyében.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz pénteki anyaga szerint ügyvivőként az IWF elnöki tisztét továbbra is az amerikai Ursula Papandrea, az IWF első női alelnöke látja el, akit az elnökség eredendően 90 napra januárban bízott meg a feladattal.

Aján Tamás az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait. Hangsúlyozta, hogy a film készítői nem megfelelő és nem megbízható forrásokra hivatkoztak, az állítások pedig hamisak. Hozzátette: biztos abban, hogy a külső szakértők vizsgálata is igazolja majd azt az elkötelezett munkát, melyet az elmúlt 50 évben végzett a súlyemelés fejlesztéséért.

Az ARD január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan. A vádakat a MACS is visszautasította.

Aján Tamás, aki 2000-től tíz éven át volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, 2010 óta pedig tiszteletbeli tag, március 3-án lemondott tiszteletbeli tagságáról, mert – mint mondta – meg akarja menteni az olimpiai mozgalmat a negatív pletykáktól és az ebből fakadó kellemetlenségektől.  Az e hónap elején tett nyilatkozatában kijelentette: „Továbbra is úgy gondolom, hogy a folyamatban lévő független vizsgálat megmutatja az ARD állításainak megalapozatlanságát.”

További tartalmak