Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nagy Péter nyolcadik lett a súlyemelő-Eb-n

Nagy Péter nyolcadik lett a súlyemelő-Eb-n

MTI
Nagy Péter a nyolcadik helyen végzett összetettben a szófiai súlyemelő-Európa-bajnokság keddi, utolsó versenynapján a plusz 109 kilogrammos kategóriában, és nem tudott javítani helyzetén az olimpiai kvalifikációban.

A 38 éves szegedi emelő a kontinensviadal honlapja szerint a nyolcfős B csoport tagjaként szakításban a 160 kiló teljesítését követően 165-ön rontott, viszont harmadikra a 167 kilogrammal sikerrel elbánt, ezzel a fogásnemi sorrendben – az A csoporttal együtt 17 főt számláló teljes mezőnyben – a tizedik helyen zárt.

Lökésben a 212 kg már sok volt neki, előtte viszont a 201 után a 207 kiló is sikerült, így ebben a fogásnemben – miután a legjobb kilencet felvonultató A csoportban egy francia és egy cseh kiesett, a világcsúcstartó, olimpiai, világ- és Európa-bajnok georgiai Lasa Talahadze pedig visszalépett a versenytől – hetedikként végzett, míg összetettben 374 kilogrammal nyolcadik lett.

Ami tény: Nagy a 374 kilogrammal hét kilóval elmaradt tavalyi legjobbjától, így nem tudott előbbre lépni az olimpiai kvalifikációs rangsorban. A javításra még egy lehetőség kínálkozik: a március 31. és április 11. közötti thaiföldi világkupán, a kvalifikációs sorozat utolsó állomásán kell olyan összetett eredményt elérnie, amely párizsi ötkarikás kvótát érhet. Nagy Péter egyedüli magyar súlyemelőként vett részt az utóbbi három olimpián, 2012-ben Londonban, 2016-ban Rio de Janeiróban és 2021-ben Tokióban.

Borítókép: Tokió, 2021. augusztus 4. Nagy Péter a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi súlyemelő-bajnokságának plusz 109 kilogrammos súlycsoportjában versenyez a Tokiói Nemzetközi Fórumban 2021. augusztus 4-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak