
Nagy Péter a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi súlyemelő-bajnokságának plusz 109 kilogrammos súlycsoportjában versenyez a Tokiói Nemzetközi Fórumban 2021. augusztus 4-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
A férfiak +105 kg-os mezőnyében versenyző Nagy Péter eredetileg 11. helyen végzett Londonban, azonban az akkor elvégzett doppingtesztek újravizsgálásakor több pozitív mintát is találtak riválisainál, az ezt követő kizárások pedig azt jelentik, hogy a NOB hivatalosan is 8. helyre előre sorolta a magyar súlyemelőt – olvasható a MOB honlapján.
Nagy Péter először 2016 végén lépett előre egy helyet, akkor a Londonban tizedik fehérorosz Javhen Zsarnaszeket zárták ki, majd 2017-ben a bronzérmes orosz Ruszlan Albegovot zárták ki, most pedig, több mint 11(!) évvel a 2012-es játékok után az ötödik grúz Irakli Turmanidze mintájának újravizsgálásakor derült ki doppingvétség.
Az Európa-bajnoki bronzérmes Nagy Péter a legutóbbi három olimpián egyedül képviselte a magyar színeket súlyemelésben, Párizsban azonban valószínűleg nem indulhat, mivel az utolsó kvalifikációs verseny előtt a 24. helyen áll a rangsorban. A javításra még egy lehetőség kínálkozik: a március 31. és április 11. közötti thaiföldi világkupán, a kvalifikációs sorozat utolsó állomásán kell olyan összetett eredményt elérnie, amely párizsi ötkarikás kvótát érhet.