„Voltak tényezők, ezek azóta szaporodtak, úgyhogy most ezekkel küzdünk. Sajnos ezzel kell foglalkoznunk most, nem az érdemi munkával, de mindenen tudunk változtatni és akarunk is” – vélekedett Nagy Péter.
„Májusban lesz ismét egy közgyűlés, ahol pótolnunk kell további két tisztséget, amit most nem sikerült megválasztani, de ezeken kívül voltak egyéb dolgok is. Az átadás-átvétel megkezdődött, az elnök úr készséges volt abban, hogy befáradtak az irodába, próbáltuk elindítani a folyamatokat, de utána sajnos már nem igazán voltak segítőkészek.”
Mint elárulta, a szövetségi kapitány megállapodása már lejárt, ennek ellenére mégis volt neki repülőjegy foglalva a soron következő kontinenstornára.
„Haragos Attila szerződése lejárt, nem kerestük egymást, de mivel ő erről tudott, gyanítom, nem szeretné tovább folytatni. Ezért is érdekes számomra, hogy ha lejárt a szerződése és erről tudott mindenki, neki miért vettek repülőjegyet az Európa-bajnokságra? Hogy ezt hogyan akarták kivitelezni, számomra a mai napig elképzelhetetlen. Az Eb-n öt női versenyzőnk lesz, férfi versenyzőt sajnos nem nevezett be az előző vezetés.”
Az elnök hozzátette, elszámolási problémák is lesznek.
„A közgyűlés után derült ki, hogy elnökség és felügyelő bizottság sincs, így Schmidt Ádám államtitkár úrnak írtam, hogy egy találkozót legyen szíves biztosítani, hogy megoldjuk ezt a jogi problémát, ő azonnal meg is tette ezt. Először jogi segítséget kértünk, majd mikor az irodába visszatértünk, láttuk, hogy nem csak jogi, de elszámolási problémák is lesznek. Utána az átvilágításban is segítséget kértünk. A hosszú távú tervek között szerepel, hogy egy nemzetközi utánpótlásversenyt megpályázzunk. Az, hogy az érdemi munka mikor kezdődhet, az a jövő kérdése, a legfontosabb, hogy törvényesen működjünk és az átvilágítás sikeresen végbemenjen. Azt hittük, ez gyorsabb folyamat lesz, de be kellett látnunk, hogy az előző vezetés amiben tud, hátráltat minket. Most ezekkel a folyamatokkal kell megbírkózni, ez jó pár hónapot vesz igénybe, utána tudunk foglalkozni azzal, amit elterveztünk.”