Ezt a válogatottat tényleg jó volt és jó lesz nézni – elmondjuk, miért!
A magyar labdarúgó-válogatott 40 év után először kezdte győzelemmel egy Európa-bajnokság selejtezősorozatot,
miután 3-0-ra nyert Bulgária ellen. Marco Rossi a mérkőzés után arról beszélt, a nemzeti együttes az elmúlt évek legjobb első félidejét produkálta, és hogy Szoboszlai Dominik a legjobb meccsét játszotta a csapatban. Egyik állítással sem tudunk és nem is akarunk vitatkozni, ugyanis a válogatott több problémával is szembe kellett nézzen az Eb-selejtezők előtt, ám a szakmai stáb nemhogy megoldotta ezeket és tökéletesen felkészítette az együttest, még túl is szárnyalta az előzetes várakozásokat. Új kapitánya lett a válogatottnak, így pótolni kellett az elmúlt évek legfontosabb láncszemét, Szalai Ádámot, valamint a Nemzetek Ligájában mutatott extra teljesítmény után olyan taktikára volt szükség, amely működhet a papíron tőlünk gyengébbnek jegyzett ellenfelek ellen: domináns futballra. Marco Rossi csapata pedig jelesre vizsgázott és nem véletlen, hogy már most alig várjuk a nyarat, hogy ismét láthassuk pályára lépni a magyar csapatot, mert ami az elmúlt években bravúr lett volna, mostanra realitás, sőt elvárás lett.