Musorujsag
Élő Eredmények
×

Kiss Norbert remekül kezdte a gyorsasági kamion Eb idei szezonját

Kiss Norbert remekül kezdte a gyorsasági kamion Eb idei szezonját

MTI
A magyar versenyző futamgyőzelemmel és harmadik hellyel kezdett.

Futamgyőzelemmel és harmadik hellyel kezdte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonját a címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing Team versenyzője a sorozat olaszországi Misanóban zajló idénynyitó hétvégéjének szombati napján.

A 37 éves szombathelyi pilóta címvédőhöz méltó módon elsőként zárt az időmérő edzésen, mégpedig fél századmásodperccel megelőzve a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnt. Az Eb hivatalos honlapja szerint az első 12 körös futamon Kiss rajt-cél győzelmet aratott, Hahn ugyan a rajt után mögötte tudott maradni, de támadni és előzéssel próbálkozni nem volt lehetősége.

A hétvége második versenyén Kiss a fordított rajtrács szabályának értelmében a nyolcadik pozícióból startolt, s végül harmadikként ért célba. A versenyt a háromszoros Európa-bajnok spanyol Antonio Albacete nyerte, másodikként pedig a német Sascha Lenz ért célba, aki az első futamon harmadik lett Kiss és Hahn mögött.

A kamion Eb idei első versenyhétvégéje vasárnap újabb időmérő edzéssel és további két versennyel zárul Misanóban.

Borítókép: Kiss Norbert

További tartalmak