Musorujsag
Élő Eredmények

Repülő kerekek és felcsapó lángnyelvek a WTCR-es tömegbaleset után

m4sport.hu/Duna World
Hatalmas balesettel kezdődött a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének első futama, amelyet félbe kellett szakítani.

A balesetet az élről rajtoló két volkswagenes, Robert Huff és a Medhi Bennani „kézfogója” okozta a második kanyar előtt, de gyakorlatilag az egész mezőny belekeveredett.

A Vila Real-i futamot harmadik helyről kezdő Michelisz Norbert kocsija is nagyot kapott, ám a magyar pilóta volt az egyetlen, aki elfért a falnak csapódó és a pályán keresztbe álló két VW mellett és vissza tudott térni a boxutcába.

A hatalmas ütközés méretét és erejét jól mutatja, hogy Huff autójából kiszakadt a motor, de szinte az összes kocsi megsérült, kicsit hátrébb pedig repültek a kerekek a levegőben, és lángnyelvek is felcsaptak.

Rob Huff kocsija a baleset után Rob Huff kocsija a baleset után

A brit pilóta járt a legrosszabbul, hiszen mentő vitte el a baleset helyszínéről, de Michelisz is jegelte csuklóját a rajtrácson álldogálva.

Jelenleg a szalagkorlátot javítják, a tervek szerint 19 óra után újra elindítják a futamot, amelyet Michelisz az első rajtkockából kezdhet. Az m4sport.hu élőben közvetíti a versenyt.

További tartalmak