Politikai okokból elmarad a jövő évi Chile-rali

Az országban uralkodó állapotok miatt a kormány a jelenlegi helyzetben nem akar pénzt költeni a rali-világbajnokságra.

Az országban fennálló társadalmi elégedetlenség miatt nem rendezik meg jövőre a Chile-ralit. Mauricio Melo, a helyi autósport-szövetség elnöke az országban uralkodó állapotokkal indokolta azt, hogy a jövő áprilisra tervezett vb-futam elmarad. A sportvezető biztonsági okokra hivatkozott, de sajtóhírek szerint a valódi indok, hogy a kormány a jelenlegi helyzetben nem akar pénzt költeni a rali-világbajnokságra.

Chile városaiban bő két hete több százezer tiltakozó vonult az utcákra azonnali és széles körű reformokat, a többi között a minimálbér megemelését, a gyógyszerek árának leszállítását és új alkotmány kidolgozását követelve.

Az október óta tartó chilei tüntetési hullámot a fővárosi metrójegyek árának emelése váltotta ki. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas térítési díjai miatt.

A különböző megmozdulásokon kitört erőszak miatt húszan meghaltak, mintegy ezren megsebesültek. A tüntetők az oktatásban, az egészségügyben és a nyugdíjakban megmutatkozó egyenlőtlenségek ellen is tiltakoztak. Mások egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását követelték a hatályban lévő alkotmány módosítására.