Michelisz nyerte a WTCR szezonzárójának első időmérőjét

Ráadásul legnagyobb riválisai eredményben és rajtpozícióban is alaposan elmaradtak tőle.

Michelisz Norbert kedvező helyzetből várhatta a túraautó-világjuoa (WTCR) malajzai szezonzárójának első pénteki időmérőjét, hiszen a két szabadedzés alkalmával is az élmezőnyben (1. és 2. helyen) végzett.

Ezek után nem volt meglepő, hogy az időmérőn is remekül teljesített, így az is kiderült, legnagyobb riválisai Esteban Guerrieri, Thed Björk és Yvan Muller nem csak taktikai okokból maradt el tőle a szabadedzéseken.

A magyar versenyző végig remekül ment, és be is húzta az első helyet, így már 14 pont az előnye összetettben. Ugyanakkor a riválisok alaposan lemaradva, csak a 10. (Guerriri), a 16. (Muller ) és a 28. (Björk) helyről indulhatnak.

Az összetett pontversenyt 27 futam után a 34 éves hímesházai születésű pilóta vezeti 316 ponttal, mögötte az argentin Esteban Guerrieri (Honda) a második 307 ponttal, de a végső diadalra még a négyszeres túraautó-világbajnok francia Yvan Mullernek (Lynk&Co, 305 pont), valamint a 2017-ben vb-győztes svéd Thed Björknek (Lynk&Co, 288 pont) is van esélye.

A futam után a magyar versenyző elmondta, izgalmas volt nagyon az időmérő, mert nehéz volt kiszámítani, mennyit javul a pálya, mennyit fejlődnek a többiek. "Azt a stratégiát választottuk, hogy picit kockáztatunk, ennek az a pozitív hozománya, meg tudtunk menteni pár új gumit, ami a futamon még nagyon jól jöhet. Összességében nagyon örülök, jól éreztem magam és úgy éreztem, egy ilyen eredmény benne lehet a pakliban" - mondta Michelisz, aki hozzátette, elégedett  a teljesítményével, mert gyakorlatilag hiba nélkül tudta teljesíteni, amit szeretett volna.