Musorujsag
Élő Eredmények

Szujó Zoltán elnézést kért és párbeszédet kezdeményezett

m4sport.hu
Szujó Zoltán volt szerda reggeli Sporthíradónk vendége, az M4 Sport korábbi Forma–1-es kommentátora májusban nagy port kavarva távozott csatornáktól, most azért tért vissza, hogy elnézést kérjen azoktól, akiket megbántott és párbeszédet kezdeményezzen.

„Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter felkért, hogy legyek egy csapat tagja, amely megalkotja a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát. Ez egy rendkívül megtisztelő feladat, ahhoz, hogy ez a stratégia jó irányba menjen és megvalósuljon, összefogásra van szükség.”

„Sok szereplője van ennek a területnek, létesítmények vezetői, a versenyzők, a szövetségek. Nem lenne hiteles, ha összefogásra szólítanék fel úgy, hogy az én szakmai életemben is vannak elvarratlan szálak, kibeszéletlen konfliktusok.”

„Hiszek a párbeszéd erejében, de volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha bárkit megbántottam az M4 Sportnál, amelyet Székely Dávid csatornaigazgató vezet, illetve a közmédiánál, akkor elnézést kérek. Van egy ügy, amely számomra is nagyon fontos, nem szeretnék akadálya lenni annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz, hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autósport világának híreit a nézők elé tárja. Azért itt Michelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, magas szintű szakmai munka folyik.”

„A gondolkodásban odáig jutottam, hogy példával szeretnék elöl járni és teljesen őszintén elnézést kérek azoktól, akiket megbántottam.”

Szujó Zoltán a távozás hétvégéjén történteket egy autóversenyző banális hibájához hasonlította, amit egyszer elkövet, aztán tanul belőle.

„Nyilván máshogy kezelnék bizonyos helyzeteket és konfliktusokat. (….) Az emberrel az élet próbál megtaníttatni dolgokat, ha nem veszi észre ezeket a jeleket, nem fejlődik. Maximálisan másképp kezelnék helyzeteket és konfliktusokat, ez egyértelmű.”

További tartalmak