Gyulay Zsolt: A zárt kapus F1-verseny a legnagyobb bukta, ami létezik

A Forma-1-es Magyar Nagydíj szervezői egyelőre úgy készülnek, hogy megrendezik a futamot a Mogyoródon, és már jelezték a Liberty Medianak, hogy rugalmasak az időponttal kapcsolatban. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója többek között a szervezési nehézségekről, a lehetséges forgatókönyvekről, a dupla versenyhétvégékről, a fordított vonalvezetésű futamokról és a zárt kapus versenyekről is beszélt az M4 Sportnak.

„Azt, hogy lesz-e futam, én sem tudom, hiszen a Liberty Medianál és nálunk is rengeteg forgatókönyv létezik. Nem tudjuk, mikor cseng le a vírus, és azért ma a világban vannak fontosabb dolgok is, mint egy Forma-1-es futam, de nyilván nekünk az a feladatunk, hogy futamot rendezzünk” – kezdte az M4 Sportnak Gyulay.

Hozzátette, jelen állás szerint Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán kezdődik a szezon, és a tulajdonos Liberty Media abban bízik, hogy a koronavírus-járvány ellenére 12-15 futamot meg tudnak rendezni a 2020-as idény során.

Gyulay Zsolt elmondta, az osztrák és az angol szervezőkhöz hasonlóan már jelezték az amerikai cégnek, hogy továbbra is szeretnének idén futamot rendezni, ezért nagyon rugalmasan állnak annak időpontjához.

„Természetesen nagyon jó lenne az augusztus eleje, hiszen ez a legjobb időpont számunkra, de teljes mértékben alkalmazkodunk a világbajnoki sorozathoz” – fűzte hozzá.


A nemzetközi sajtóban korábban felmerült, hogy az egyre sűrűsödő naptár miatt dupla versenyhétvégéket rendezzenek, akár az egyik futamot fordított vonalvezetéssel, Gyulay azonban nem tartja jó ötletnek.

„A fordított vonalvezetésű pályát nehezen tudom elképzelni, hiszen a pályát minden szempontból meg kellene fordítani, és nem tudom, az FIA hogyan engedélyezné ezt. Ezeket már nagyon erőltetett ötleteknek tartom. Persze meg tudnánk bármit csinálni, de ahhoz, hogy ez egy épkézláb világbajnoki idény legyen, valahogy a normális menetrendhez kellene tartunk magunkat.”

Gyulay szerint a világjárvány gazdasági hatásait biztosan megérzi a száguldó cirkusz mezőnye, de nemcsak a csapatok, egyes versenypályák is bajba kerülhetnek, hiszen jegyeladásból és a pálya hasznosításából sem lesz bevételük.

„Azok a pályák, illetve promóterek, akik biztos anyagi háttérrel rendelkeznek, vagy ilyen a tulajdonos – mint nálunk az állam –, sokkal nagyobb biztonságban vannak. Ilyen szempontból kicsit nyugodtabbak vagyunk” – fogalmazott, de azt nem tagadta, hogy a Hungaroringet is nagyon érzékenyen érintheti, ha vissza kell téríteni az eddig eladott jegyek árát.

„Ez egy érdekes kérdés, mert ez a legnagyobb bukta, ami létezik – válaszolta, mikor a zárt kapus futamok lehetőségéről kérdeztük. – Ki kell fizetni a jogdíjat és meg kell rendezni a versenyt, az összes költséggel, hiába nincs néző. Óriási költség egy-egy futam rendezése, így természetesen anyagilag nem érné meg. Ha lenne egy alku a tulajdonossal, ami enyhít ezeken a költségeken, akkor már könnyebb lenne a szervezés, bár nézők nélkül nagyon furcsa lenne egy futam.”

„Amíg nem fújják le a versenyt, addig úgy készülünk, hogy odaállunk a rajtvonalhoz” – zárta sorait Gyulay Zsolt.

A Forma-1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.

Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.