Musorujsag
Élő Eredmények

Herczigék nem indulnak a rali-Eb utolsó versenyén

mti
Nem indul az idei rali-Európa-bajnokság zárófutamán a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős.

Az M4 Sport péntek reggeli Sporthíradójában Herczig Norbert azt mondta, ennek egyik oka a koronavírus-járvány, valamint az, hogy ennek következtében a költségvetésben keletkezett egy kis „lyuk”, a Kanári-szigeteken sorra kerülő viadal pedig a legdrágább az idényben.

Hozzátette, az induláshoz nagyon meg kellene feszíteniük a rendszert, és mivel a pontversenyben nem tudnának sokkal előrébb jutni, ezért úgy döntöttek, ezt az erőt és hátteret a 2020/21-es tesztidőszakra viszik át.

„Megérkeztünk a rali-Európa-bajnokság élvonalába” – mondta Herczig Norbert, aki szerint nagyon fontos, hogy olyan háttér legyen a csapat mögött, amellyel a holtidényben egy hosszú tesztprogramot végig tudnak csinálni, és így akár több száz kilométerrel a „lábukban” vághassanak neki a következő szezonnak. Hozzátette, már zajlanak az egyeztetések a jelenlegi támogatókkal a hosszabbításról, de az tisztán látszik, hogy új partnerek bevonására is szükség lesz.

A rali Eb első négy fordulóját követően Herczigék az abszolút összesítés hatodik helyén állnak.

További tartalmak