×

Felkészültek a szezonzáró Mikulás-rali zárt kapus megrendezésére

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint mind a szervezet, mind pedig a rendezők teljes mértékben felkészültek arra, hogy zárt kapuk mögött lebonyolítsák a rali országos bajnokság idei utolsó futamát, a Mikulás-ralit a veszprémi lőtéren és környékén december első hétvégéjén.

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, egy raliverseny esetében "nem könnyű" a zárt kapus rendezés, ugyanakkor a helyszín jó lehetőséget biztosít ehhez, a gyorsasági szakaszok nagy részére ugyanis a lőtér területén belül kerül sor.

"Fontos volt, hogy meg tudjuk rendezni a futamot, mert még négy párosnak van esélye a bajnoki címre, ők felkészültek a versenyre, és harcba akarnak szállni a győzelemért" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, hozzátéve, egyfajta "buborékot" alakítanak ki a helyszínen, a versenyzők és a csapattagok mozgási lehetősége így jelentősen limitált lesz.

"A nézőket természetesen próbáljuk majd kárpótolni online élő közvetítéssel" - mondta az MNASZ-elnök, aki hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz szezonon vannak túl, de így is - a Mikulás-ralival együtt - hat bajnoki forduló alapján alakul majd ki a végeredmény.

Oláh Gyárfás azt is elmondta, a mostani idény első murvás versenyén 100 kilométernyi gyorsasági szakasz vár az indulókra december 6-án. A futamra eddig 80 páros nevezett, és a mezőnyben biztosan ott lesz huszonöt R5-ös versenyautó.

A bajnokságot öt forduló után a 2018-as abszolút győztes Hadik András, Kertész Krisztián duó vezeti 103 ponttal, a második helyen a Turán Frigyes, Bagaméri László kettős áll 92 ponttal, míg harmadik a címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros szintén 92 ponttal. A bajnoki címre még a negyedik helyen álló Velenczei Ádám, Szőke Tamás (91 pont) duónak is van esélye.