Musorujsag
Élő Eredmények

Michelisz nyerte az első versenyt a szezonnyitón

Michelisz nyerte az első versenyt a szezonnyitón

MTI
A címvédő Michelisz Norbert nyerte az első versenyt a túraautósok elitkategóriája, a TCR World Tour szezonnyitóján, a Róma mellett található Vallelunga pályán.

A BRC Racing Team által üzemeltetett Hyundai Elantrával versenyző 39 éves pilóta megnyerte a délelőtti időmérőt, majd a délutáni futamon is a leggyorsabbnak bizonyult. A hétvége második versenyét vasárnap 13.45-től rendezik.

Idén változott a lebonyolítás, kilenc helyett csak hét fordulót rendeznek, Európában pedig csupán egy alkalommal, a mostani, olaszországi szezonnyitón versenyez a mezőny.

A sorozat május elején Marokkóban folytatódik, majd az Egyesült Államok, Brazília, Uruguay és Kína következik, az utolsó fordulóra pedig november közepén Makaóban kerül sor.

Borítókép: Michelisz Norbert (Fotó: Facebook/Michelisz Norbert)

További tartalmak