Musorujsag
Élő Eredmények

Kilencedik olimpiájára készül a 47 éves világbajnok

mti
A 2022-es pekingi téli olimpiára készül Kaszaj Noriaki, a japánok 47 éves síugrója.
A japán Kaszai Noriaki a 2018-as phjongcshangi téli olimpián, a férfi síugró normálsánc egyéni versenyének selejtezőjében 2018. február 8-án. Az akkor 45 éves Kaszai több csúcsot is megdöntött: a nyolcadik olimpiáján vett részt, és ő lett a legidősebb síugró, aki az ötkarikás játékokon indult. Az addigi korrekorder a magyar Ványa Pál volt, ő 1948-ban St. Moritzban 43 évesen ugrott. (MTI/EPA/Diego Azubel)

„Meg akarom mutatni, hogy még mindig a legjobbak közé tartozom, és szeretnék visszatérni a világkupa-sorozatba, aztán pedig ott lenni a kilencedik olimpiámon” – jelentette ki hétfőn az 1992-es sírepülő-világbajnok.

A három ötkarikás éremnél tartó veterán az utóbbi időben egyre inkább lemaradt honfitársaival szemben, és ebben az évtizedben először nem tudta kiharcolni a részvételt a decemberben és januárban rendezett Négysáncversenyen. A visszavonulásra ugyanakkor még nem gondol. „Akinek van célja, az nem pocsékolja az idejét. Tovább küzdök, hogy megvalósítsam a terveimet” – szögezte le Kaszaj, aki már az 1994-es lillehammeri játékokon dobogóra állt, akkor, amikor mostani riválisainak túlnyomó része még meg sem született.

A japán sportember indult el a sportág történetében a legtöbb világkupa-versenyen, és már 31 szezont tud maga mögött.

További tartalmak