×

Visszahívta az elnökséget a Magyar Sí Szövetség küldöttgyűlése

A Magyar Sí Szövetség csütörtöki küldöttgyűlése visszahívta a szervezet elnökét, Miklós Editet és az elnökségét.

Miklós Edit alpesi síző sajtótájékoztatót tart egy budapesti étteremben 2018. április 12-én. Az olimpiai hetedik helyezett, világkupa bronzérmes sportoló bejelentette visszavonulását, valamint jelölteti magát a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjára. MTI Fotó: Kovács Tamás
A szövetség közleményében kiemelte: a küldöttgyűlés - miután elsöprő többséggel elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját - 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás ellenében visszahívta az elnökséget.

Hozzátették: ezt követően jelölő bizottságot hoznak létre, az új küldöttgyűlést pedig szeptember 11-re hívják össze.

"Furcsállom, hogy a beszámolót elfogadta küldöttgyűlés, majd ennek ellenére visszahívott engem és az elnökséget - nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit. - Amiért elvállaltam a posztot, azt megtettem, ami a tudásomból tellett, azt véghez vittem. A sportolókért dolgoztam, olyan szakmai programot dolgoztunk ki, melynek már látszottak az eredményei, de lehet, hogy másra van szükség" - tette hozzá a világkupa-dobogós, olimpiai hetedik korábbi lesikló, aki arra nem tudott válaszolni, hogy ismét jelölteti-e magát elnöknek.

Miklós Edit hosszú folyamat végén került a szövetség élére, 2018 áprilisi visszavonulása után pár nappal választották meg a posztra, ám csak annak az évnek az őszén kezdhette meg a munkát, miután a bíróság visszamenőleg bejegyezte elnöknek.